Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1968-1969

1969. február 5., IV. rendes egyetemi tanácsülés

- 29 -/I h 0 Radnóti Ez az átlageredmény az utolsó félévet tükrö­zi, denem veszi figyelembe, hogy a felsoroltak kö­zött évismétlő is van.! Ilyen hallgatókat nem lehet a fiatalok elé példaképül állitani. Van olyan, akinek pl. 3*6 az átlaga. Ha ilyenek kitüntetését javasoljuk, az egész vándordíj elveszti jelentőségét. Knoll: Ez esetben még dicséretben-sem lehet része­­siteni, még ha olympiai bajnok is. Frenkl: Áz anyag második részében jelölték meg azokat a hallgatókat, akiket dicséretben szeretnének részes! teni. Ez nem a vándordíjjal kapcsolatos. Megjegyzi, hogy amikor az Egyetemi Tanács módosította a feltételeket, akkor az alsó határt 3»51 tanulmányi álagban jelölte meg. Ennek az átlagnek mindegyik jelölt megfelel. Rektor: Kérdezi, hogy a tanács egyetért~e azzal, hogy az Örökös vándordíj nyertese László Ferenc VI. éves orvostanhallgató legyen? Á Tanács ezzel egyetért. Rektor: Egyetért-e a Tanács azzal a kiegészítő javaslat­tal, hogy az olympiai bajnokokat dicséretben része­sítsük? ■_ . Radnóti Javasolja, hogy kizárólag sporteredményeikért részesítsék dicséretben a jelölteket. Knoll; A felsoroltakat, mint sportolókat már megdi­csértük. Nem tartja helyesnek az újbóli dicséretet* • - - t Réktori Éhben az évben csak a vándordijat Ítéljük oda, es dicséretet ne adjunk a férfiaknak, ölympikonjaink az Egyetem részéről már kaptak dlismerést. A Tanács ezzel egyetért. h<á

Next

/
Oldalképek
Tartalom