Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1957-1958
1957. december 3., II. egyetemi tanácsülés - Bejelentések, indítványok
A Budapesti Orvostudományi Egyetem Gyógyszerészi Fakultása tanszékvezető egyetemi tana rajnak megjegyzései és .javaslatai a Művelődésügyi Minisztérium kulturális programtervezetéhez. Karunk professzorai nagy érdeklődéssel tanulmányozták a Művelődésügyi Minisztérium széles távlatokat felölelő, értékes kulturális programtervezetét, amelynek megállapitásaival általában egyetértenek. A programtervezetben foglaltak jelentős segítséget és támasztékot nyújtanak Karunk tagjainak, tanitó, nevelő, kulturális, sőt tudományos munkájában is. Az alább felsorolt megjegyzésekkel és javaslatokkal egyrészt kiegészíteni szeretnénk a programjiítervezetet, másrészt felhívni óhajtanánk a felsőoktatást irányitó Művelődésügyi Minisztérium figyelmét egyes általános, továbbá speciális gyógyszerészi problémákra, amelyek megoldásában a Minisztérium segítségét és támogatását kérjük, azzal az elgondolással, hogy ilymódon a szocialista kulturforradalom ügyét is előbbre visszük. I. Blvi és történeti alapvetés. ad 7-/ Az értelmiségi politikával kapcsolatban meg kell említenünk, pl. azt a tényt, hogy a gyógyszerészi vonalon még ma is az a helyzet, hogy egyes megyei tanácsok u.n. gyógyszertári Központjaiban a megye gyógyszertárainak ügyeit intéző adminisztratív szerv vezetője, igazgatója nem gyógyszerész és nem is értelmiségi egyén, holott a gyógyszerészeket magas egyetemi kvalifikációjuk mindenképpen alkalmassá teszi a szóbanlevő vezetőállások betöltésére. Ezt egyes megyékben be is látták és meg is valósították. Számos munkás-paraszt származású kiváló fiatal gyógyszerész is rendelkezésre áll már, akikkel az említett posztokat be lehetne tölteni. ad 9./c. Az egyetemet végzett gyógyszerészeknek a vidéki munkától való vonakodása azzal magyarázható, hogy ott gyakran a legelemibb mindennapi igények sincsenek biztosítva. Különösen a lakás tekintetében merül fel sok panasz, holott a gyógyszerészek éppúgy, mint az orvosok, joggal igényelhetik ilyirányu szükségleteik biz- to sitását. ad 9./e. Oktatási és tudományos egyetemi intézményeink e munkájukhoz szükséges gépek, eszközök, készülékek biztositását nyomatékosan igényelik, mert ezen a téren a külföldhöz képest máris nagy elmaradás mutatkozik, ami ha tovább fokozódik, az oktatás vonalán és a tudományok művelésében nagy hátrányt fog jelenteni. ad 9./f. Az értelmiség anyagi és erkölcsi megbecsülése terén a gyógyszerészek vonalán is számos kívánnivaló van. A gyógyszerekre szoruló közönség távolról sem értékeli eléggé a gyógyszerészek széleskörű és sokoldalú ismeretet megkívánó felelősségteljes és áldozatos munkáját, amelyet legutóbb az országos influenza-járvány alkalmával rendkívüli mértékben megszaporodott gyógyszer- fogyasztás zavartalan ellátásával kapcsolatban bizonyítottak be. Etéren széleskörű felvilágositó munkára volna szükség mind a napisajtóban, mind propagandafilmek segítségével, hogy ilymódon az emberek megismervén a gyógyszerészek értékes közegészségügyi tevékenységét, fokozottabb mértékben meg is becsüljék azt.