Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1956-1957

1957. július 17., IX. rendkívüli egyetemi tanácsülés - Miniszteri leiratok

Korpássi szegedi dékán és 6 közötte vita alakult ki, Kor- pássy szerint 6 egyoldalúan látja a kérdést, hogy kizá­rólag az egyetemi tanárok felelősek az ifjúság nevelésé­ért és elhanyagolja a^párt és az ifjúsági szervek szere­pét»- Szerinte a part éles kritikája alól az ifjúság ne­velése kérdésében az egyetemi tanárok sem mentesek és felelősek az ifjúság neveléséért. Lehetetlenség eltűrni, hogy egyetemi tanárok ne ugyanolyan lelkesen tegy^ék ma­gukévá azokat a szempontokat, amiket az ifjúságtól meg­kívánnunk. Nem csak annyi a jelentősége egy professzornak, hogy 1-2 órát tart szakmájából az ifjúságnak. Inkább egy kicsit kevesebbet tudjon az ifjúság, de ne legyen olyan ingatag, mint volt októberben. Azután a szegedi egyetemi pártszervezet kiküldöttje fel­vetette, hogy kénytelenek voltak vidéken olyan munkás­paraszt hallgatókat felvenni, akiknek nyilvánvalóan gyenge felkészültségűk van, 12 pontszám alatt varnak, viszont Budapesten 16 pontszám alatt nem vettek fel munkás-paraszt hallgatókat. Felvetődött, hogy nem lehetne-e a pesti anyagból vidékre irányitani, tekintettel arra, hogy még nem mentek ki az értesítések. Somogyi elvtárs felszólalt, hogy a fogorvosi karon nálunk is felvettek 12 pontszám alatt munkás-paraszt hallgatókat, mert nem tudták a lét­számot másként biztosítani, nem lehetne-e az általános orv^osi karról átirányítani -a fogorvosi karra. Balogh dékán szerint ez nem volna kedvező, mert elindítana egy akciót, hogy később átiratközásukat kérnék az álta­lános o'rvosi karra, mivel nem saját akaratukból kerültek a fogorvosi karra. Sb ól vita alakult ki, a minisztérium nem tette magáévá Balogh dékán álláspontját. Arról nem alakult ki tiszta^kép, Ivogy a felvételek jóváhagyása mikor fog megtörténni, mert addig nem lehet kiértesíteni. A minisztérium zárszavában elfogatta, hogy a gyógyszerész­képzést hozzák át egyetemünkre, ennek anyagi kihatásait megnézik. A politikai vitában egyetértettek abban ,^hogy természetesen az egyetemi tanároknak komoly j elentőségük^, van az ifjúság nevelésében,^ de isimásxsifixsn nagy jelentő­sége van ebben a KISZ és pártszerveknek is. Az államvizsgákról az az álláspont alakult ki, hogy^kli­nikai tárgy ne szerepeljen, hanem közegészségtan, járvány­tan és igazságügyi orvostan. Hogy a marxizmus_tárgya lesz- az államvizsgának, ez még nem dőlt el, erről vita van. Az elosztás tekintetében: ellentétben ja többi egyetemekkel az orvosi egyetemen a szakmai kötelező gyakorlat tovább­ra is fennmarad, ennek értelmében kötelező módon el kell helyezni a végzetteket. Az orvostovábbképzésről a bucaresti egyezmény kapcsán volt szó, hogy továbbra is fenntartják az orvostovábbkép­zés eddigi formáját és jelentőségét azzal is kivánják emelni, hogy az Orvostovábbképző Intézet igazgatóját meg- hivja a minisztérium a jövőben a rektori-dékáni értekez­letekre. Az I.évesek átirányitási lehetőségeit megnézik a minisz­tériumban. Balogh: szivesen veszi, ha átirányítást kap az általános orvosi karról, de eleve szigorúan ki kell zárni annak lehetőségét, hogy átmenjenek tanulmányaik alatt az orvosi karra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom