Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1956-1957

1957. július 17., IX. rendkívüli egyetemi tanácsülés - Miniszteri leiratok

gének felállítása nem a legsürgősebb tervünk. Megegyeztek abban, hogy ezt a részét a tervnek mégegyszer átbeszélik, I Az összes egyetemeknek 90.imll.ft. áll csak rendelkezésrre < Ez nem nagy összeg, ami a beruházásra rendelkezésre áll. Lényeg a meglévő epületek állagának megóvása és kis'rész­beni fejlesztés, ellenben a müszerfejlesztési fokát kor­szerűvé kell emelni. A tantervekre vonatkozóan felolvasták az összes egyetemek javaslatát. A minisztérium álláspontja, hogy most ne vál­toztassanak a tanterveken, hanem az maradjon meg változat­lanul. Azt, hogy egyes tárgyakat, mint pl. a röntgen, me­lyik félévben oktassák, az egyetemekre bizzák, azt is hog y mikor kivánják a féléveket megkezdeni és befejezni, mennyi szünetet tartanak. Ahhoz azonban ragaszkodnak, hogy az oktatás 30 hetet öleljen fel, a tanév 10 hónapot tegyen ki, szeptember 1-től junius 30-ig. A tanév kezdé­sének azonban legkésőbbi időpontja szeptember 16,,tehát szept.l. és 16. között meg kell kezdeni. Kollokviumok szá­mának emelésébe nem mennek bele, a VI, év oktatási rendje maradjon meg a mostani, az egészségügyi szervezés maradjon önálló tantárgy, két kötelező nyelvvizsga legyen: orosz és egy szabadon választott nyelv. Ezeket a IV.év végéig kell letenni. A testnevelés és honvédólmi képzést óraren­den kivül fogják megoldani. Az ideológia oktatása 1-IV éven át heti 2 órában: 3 félévben filozófia, 2 félévben politikai gazdaságtan és 3,félévben munkásmozgalmi törté­net, összesen 3 szigorlat és 5 kollokvium. л II.év te- hermentesitése védett ebben az évben ne legyen ideológiai vizsga, sőt а II.év második félévében ideológiai oktatás se legyen. Foglalkoztak a minisztériumban a fogorvosok és a gyógyszeré szék helyeetével is. Helyes lenne ha a gyógyszerészképzést teljesen áthoznák az orvosegyetemre, miután az a tapaszta­lat, hogy az Eötvöst Lóránd Tudományegyetemen a kiképzés inkább a kémikusok szempontjait tartja szemelőtt. Kivána- tos volna, hogy teljes egészében egyetemünkön képezzék ki a gyógyszerészeket, -^zzel a szegedi egyetem is egyetértett. Ez nem azonnal elintézhető ügy, de elvileg egyetértettek. Elkezdik a tárgyalásokat azokkal a tanszékekkel, amelye­ken az I. és II.éves gyógyszerészek oktatását el lehetne látni. Balogh dékán ur az I.évre felvehetők létszámának emelésére tett javaslatot tekintettel az elutasítottak óriási szá­mára, azonban ezt nem fogadták megértéssel éppen a feni- elmondottak miatt. Babies dékán a diákotthonok nevelési * kérdéséről beszélt. Lissák dékán ur a vidéki egyetemek izoláltságát tette szóvá. Maga részéről hangsúlyozta, hogy az ifjúság politikai nevelésének kérdésében és az egyetem politikai légköre szempontjából döntő szerepe az egyetem vezetőinek és a professzoroknak van. Mindent el kell^követni,^ hogy ha­sonlóan a januárban Kállay elvtárs részvételével tartott értekezlethez legalá) b félévenként egyszer tartsanak ilyen megbeszéléseket, mert ha előre akarunk haladni, ak­kor a tanárokkal kell úgy foglalkozni, hogy magukévá te­gyék a szocialista népi demokrácia szempontjait és azokat a célkitűzéseket, amelyeket a párt és kormány maga elé tűzött, lehetetlenség olyan tanárokkal együttdolgozni, akik nem teszik magukévá ezeket, mert akkor nincs nevelő hatásuk az ifjúságra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom