Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1954-1955
1954. október 13., II. tanácsülés - Az egyetemi oktatás módszertani alapelveinek megvitatása
3#A dékán igazolása, amely kiterjedhet 6 napra, kivételes esetekben töb re is /élsportolók/. il hallgatóság hiányzásait fel- gyógyulása után rögtön köteles igazolni. A tanszék viszont köteles a hallgató hiányzását betegség esetén is - amig az igazolás meg nem történik - hetenként minden szombaton, mint igazolatlan mulasztást jelenteni, hogy a tanulmányi osztály a hallgató betegségéről tudomást szerezhessen és meglátogathassa. A jövőben tehát a tanszékeknek a dékán felé csak abban az esetben kell a mulasztásokat jelenteni, ha a hallgató mulasztását nem igazolta. Dékán ; egy pont van, amit meg kell vitatni, s ez a tanszékek heti hiányzásjelentése. Ezt azért kell beiktatni, mert a múlt évi tapasztalatok szerint a tanulmányi osztály néha 4-6 hét múlva szerzett tudomást a hallgatók hiányzásáról, s nem volt módjában utánanézni, hogy tényleg betegen fekszik-e a hallgató. Ha eltekintenének attól, hogy a még nem igazolt hiányzásokat a tanszékek jelentsék, ennek a veszélynek tennék ki magukat. Ezért szombatonként jelentsék a tanszékek a még nem igazolt hiányzásokat. Ratkóczy; kelle-e egy második jelentést is beküldeni, hogy igazolta a hallgató a hiányzásait? Dékán: nénimért úgyis a tanszék Írja alá az indexeket, ha nem igazolta a mulasztásait, akkor h tanszék nem Írja alá a félévét. Mozsonyi; javasolja, hogy a mulasztásoknak legyen komoly re- torsiója, mert pl. az utóvizsgások nem járnak órára. Továbbá a IV.éves gyógyszerészek tanévkezdése pénteki napra esett, • alig jelentek meg az órákon. Az igazolt mulasztások is elég terhet rónak az intézetekre, mert a[pótlásiról kell gondos- ' kodni az amúgy is túlterhelt tanszemelyzetnek. Bálint : még soha nem volt olyan eset, hogy ne engedtek volna valakit vizsgázni hiányzás miatt. Nem volt raég arra precedens, hogy absencia miatt valakitől megvonták volna a vizsgaengedélyt, nem tudja helyes-e elfogadni egy olyan rendeletet, amelyet nem fognak végrehajtani. Dékán : bizonyos mulasztások után nem lehet az indeiet aláírni és aláírás nélkül nem mehet a hallgató vizsgázni. Incze: tehát vizsgára nem bocsátható az, aki nem szerezte meg a félévi aláírást. Ratkóczy: kérdezi, hogy hány százalékos mulasztás után tagadhatják meg az aláírást. Dékán;a miniszteri alaprendeletekben erre utalás van, majd a köriratba bele fogják venni ezeket a szempontokat. Ratkóczy : kéri, hogy a mulasztásokat nerX abszolút számokban állapítsák meg, mert pl. az ő kollégiuma félévenként csak 15 órát tesz ki, hanem százalékban. Kub ik : túl sűrűnek tartja a hetenkénti hiányzásjelentést,mert csak 2 alkalommal van a héten gyakorlat, amikor igazolhatnak. Kéthetenkénti jelentés jobban megfelelne. Dékán : nem tud a hetenkénti jelentéstől eltekinteni, mert ha 2 hétig nem jár el az előadásokra valaki, nincs fogalma a tanulmányi osztálynak erről. Incze : helytelennek tartja a féléveket pl. pénteken kezdeni, kezdjek hétfőn és akkor mindenki ott lesz. A legfontosabbak az első órák, ott kap tájékozódást a hallgató és mivel az