Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1954-1955
1954. október 13., II. tanácsülés - Az egyetemi oktatás módszertani alapelveinek megvitatása
jegyet adjanake. Voltak klinikák, amelyek ezt aggályosnak tartották azzal, hogy nem lehet a hallgatókat igazságosan minősíteni. Ezzel szemben a bizottságnak az volt a véleménye»hogyha egy csoportvezető tanársegéd egy féléven át foglalkozik egy kb. 15-ös létszámú csoporttal, akkor van már olyan benyomása a hallgató munkájáról, hogy azt osztályozhassa. Ez a minősített gyakorlati jegy ne számíttassák bele a.hallgató előmenetelébe. Felmerült az a probléma is, hogy a jelenlegi indexben kevés a hely a beírásokra. Javasolják, hogy egy négyoldalas betétlap csatoltassék az index végére és ezen legyenek feltüntetve azok a kollokviumok, amelyek féléves tárgyat tárnak le és a szigorlatok. Ezáltal ezeknek a kollokviumoknak a jelentősége is emelkedni fog, mert a szigorlatokkal egy lapon lesznek és beleszámítanak a tanulmányi eredménybe. így az index végén lévő négyoldalas betétlap tiszta képet ad a hallgató szakmai előmeneteléről. Ezt pótjavaslatként hozza a Tanács elé. - Az ajánlott tárgyakra vonatkozóan megjegyzi, hogy voltak klinikák, amelyek 5-6 tárgyat is javasoltak. A bizottság e kérdésben sokat vitázott. Értesültek arról, hogy a minisztériumnak az az intenciója, hogy egyelőre kevés számú ajánlott tárgy legyen, összesen mintegy 5-6-ra gondolnak. A bizottságnak az volt a véleménye, hogy minden intézet és klinika egy-egy ajánlott tárggyal szerepeljen. Arra vonatkozóan,hogy a hallgatókat az ajánlott tárgyak hallgatása a^f kötelező munkától el ne vonja, javasolja, hogy az ajánlott tárgyak felvétele bizonyos tanulmányi előmenetelhez legyen kötve: elégséges hallgató ne vehessen fel ajánlott tárgyat, ők tanulják csak meg a kötelező tárgyakat. Egyénileg azzal egészítené ki javaslatát, hogy a közepes hallgató egy ajánlott tárgyat vehessen fel, a jó kettőt és a jeles 3 tárgyat maximálisan. Ezáltal bizonyos mértékig kitüntetés is a hallgató részére az ajánlott tárgy hallgatása. Pótlólag érkezett jelentés szerint az élettanból ajánlott tárgynak javasolja "Ajkeringési rendszer szabályozásának élettárui' és biokémiából ^'A biokémiai kutatások fizikai-kémiai módszerei" c.kollégiumokat. Kéri azokat a klinikákat, amelyek még nem tettek bejelentést, pótolják ezt. Az I. és II.Belklinika nem tett javaslatot és az I. és II.Gyermekklinikának is kell megegyezni ebben a kérdésben Félévenként változtatni lehet az ajánlott tárgyakon és igy sorra kerülnek az összes javasolt mellék-kollegiumok. Incze : aggályosnak tartja, hogy a méregtan ajánlott tárgy legyen. Ez olyan fontos kollégium, hogy kötelezővé kell tenni ás bele kell illeszteni a gyógyszertani kollégiumba. Mint melléktárgy talán az domborodna ki, hogy nem olyan fontos tárgy. A gyógyszertanhoz tartozó méregtant főkollégiumba kell beállítani. Haranghy: a kórbonctani jegyzőkönyv Írása nem volt benne a kór- bonctan programmjàbaÇ' csak az vo}.t, hogy a hallgatók sajátítsák el a jegyzőkönyv készítés módját, valamint a boncolásban kellő jártasságra tegyenek szert. Az első félévben különösen nem lehet szó jegyzőkönyv készítéséről, mert nincs még meg a felkészültségük. Úgy véli, hogy mereven nem lehet ezt a kérdést kezelni. A hallgatóság rendkívül érdeklődik a kórbonctan iránt, azonban a kötelező félévenkénti 2 jegyzőkönyvet nem lehet előírni. - Arra vonatkozóan, hogy minden intézet adjon elő ajánlott tárgyat, megjegyzi, hogy miután a rendelet értelmében ajánlott tárgyat csak docens adhat elő, ahol ilyen nincs az előadás nem lehetséges. Intézetében nemhogy docens nincs, de még adjunktus sincsen.