Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1954-1955

1954. október 13., II. tanácsülés - Felszabadulásunk 10-ik évfordulója alkalmával Egyetemünk által rendezendő ünnepségek programja

Dékán az egyetemi Tanács úgy véli, hogy az aspiránsfelvételek felett а ТЩ dönt továbbra is, azonban az egyetemen való el­helyezése a felvett aspiránsoknak az egyetemmel egyetértésben történjék. Az Eü.Minisztérium ennek a kérdésnek módozatait a TMB-vel tárgyalja meg. A --».Tanács a javaslatot fenti módosí­tással elfogadja. Gab or ; az aspiránsok ideológiai oktatásával az Oktatásügyi Mi­nisztérium tanszéküket bizta meg.Javasolja, hogy az ideológiai vizsgákra elnököt-a dékán elvtárs jelöljön ki, mert általában vita szokott ebben a kérdésben lenni, Le kell szögezni, hogy a dékán Jéj elölje ki az aspiránsok ideológiai vizsgájának el­nökét . A Tanács ezt elfogadja. VI, Felszabadulásunk 10-ik évfordulója alkalmával Egyetemünk által rendezendő ünnepségek programmja. Dékán:jelenti, hogy a kiküldött bizottság javaslatát körirat- ban megküldte, kérdezi dr.Zoltán Imre egyetemi tanárt, a bi­zottság elnökét, hogy kivánjp-e azt még kiegészíteni? Zoltán : megjegyzi, hogy különböző rendezések egy-egy cimszó alatt szerepelnek, nyilván azonban ezek mind az egyetem ren­dezvényei. "Az egyetemi rendezvények" alatt azt értették, hogy ezek az állami vezetés által rendezendő programmok. Haranghy: az egyetemi rendezvények 2.pontjában szerepel 1 napos tudományos ülés tartása a Tudományos Bizottság rendezé­sében, Milyen módon rendezzék ezt az ülést, valamennyi pro­fesszor nem adhat egy napon elő, vagy a Tudományos bizottság szólitsa fel őket az előadásra? Zoltán : úgy gondolták, hogy a Tudományos Bizottság válassza ki a légreprezentativebb eredményeket és a bizottság határoz­za meg, hogy milyen előadásokat kívánnak tartani. Ratkóczv; a kiállítással kapcsolatban javasolja, hogy szere­peljenek azok a fényképek is, amelyek a klinikáknak az ostrom utáni károsodásból való felépülését ábrázolják. Moldoványi: A fáLszabadulás 10-ik évfordulója alkalmával egye- térnünkön rendezendő ünnepségek programmját kidolgozó bizott­ság igen jó javaslatot tett. Kéri a Tanácsot, hogy ezt a prog- rammot olyan javaslattal egészíthesse ki, mely maradandó em­léket álÜt az évfordulónak. Javasolja, hogy a 10 éves évfor­duló alkalmával a Tanács alapítson két örökös vándordijat. Az örökös vándordíj egy női és egy férfi sport szobor legyen. A két szobor évente Budapest felszabadulásának évfordulóján, február hónapban kerülne átadásra annak a nő és férfi hallga­tónak, aki akkor mind tanulmányi, mind sporteredményeit te­kintve a legkiválóbb. E két kitüntetett hallgató egy évig az örökös vándordíj tulajdonosa. Erről oklevelet kap. л szobro­kat az egyetem központi /dékáni/ épületének folyosóján helyez­nék el. A fa talpazatokba évenként kis táblát rögzítenének,

Next

/
Oldalképek
Tartalom