Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1954-1955

1954. szeptember 15., I. tanácsülés - A Diákotthon kérdése

VIII. À Diákotthon kérdése Dékán jelenti, hogy ezen napirendi pont anyagát a junius 3o.-án tartott tanácsülés előtt már kiküldötte a Tanács tagjainak. Felkéri dr.xóth Ferenc adminisztrativ vezető elvtársat, hogy az azóta történt változásokról tájékoztassa a Tanácsot. [ И- (u- m,.A Tóth: a diákotthonban lakó hallgatók száma az idén 620-ra növe­kedett. Az eü.minisztérium még ez év tavaszán rendelkezésünkre bocsátotta a Munkácsy úti diákotthont, amely ezelőtt a Magyar Vöröskereszt tulajdona volt. Az épület teljesen rossz karban van, piszkos,szennyes, a csatornák hibásak, beáznak a falak. Kétséges volt, hogy ebben az épületben egyáltalában el tudják-e helyezni a diákokat. Augusztusban még kétségbeejtő volt a hely­zet, amikor sikerült az Ernő utcai diákotthont megkapni. A Munkácsy £ úti épület helyrehozatalának számos akadálya volt, pénzügyi, majd a vállalkozói keret hiánya hátráltatta a dolgot, személyesen jártak el a Tanácsnál ebben az ügyben, ahol amikor megtudták, hogy milyen fontos érdekekről van szó, Ígéretet tettek a javítási munkálatokra. Az Üllői úti diákotthonban laknak a leányok, itt aránylag még jobb a helyzet, mert a bi­zottság javaslatából több megvalósitásra került. A fiuk, mint­egy 300-an négy különböző helyen laknak. 520-540 volna az ideá­lis létszám, ami azt jelenti, hogy a diákotthoni létszámot csökkenteni kell. Úgy gondolják, hogy a mostani utóvizsga­időszak lezárása után mintegy 20-30-an ki fognak esni, s ez mindjárt csökkenteni fogja a zsúfoltságot. x'ovábbá kihelyezik azokat a hallgatókat a diákotthonból, akik rokonoknál, ismerő­söknél elhelyezést tudnak kapni. Több objektiv hiba is történt a diákotthon kérdésében, egyrészt szeapvezési vonalon, másrészt az ifjúság fegyelmezetlensége következtében. A szobabeosztáso­kat egyes helyeken az ifjúság felforgatta önkényesen. Hiba volt, hogy nem biztosítottak megfelelő számú szekrényt a hall­gatók számára, ezt a hibát azonban az ifjúság helytelen hangon hozta ki* A DÍSZ Bizottságnak segítenie kell ezeknek a hibáknak a kijavításában. Jelenleg a legfontosabb feladatuk, hogy a zsú­foltságot csökkentsék, mert 13-14-es létszámú szobákban nem lehet tanulni. Tanulószobát sem tudtak mindenütt beállítani. Remélik, hogy 2-3 hét alatt javulás lesz. Ujhelyi: az I.éves hallgatók kérését tolmácsolja, amikor kü­lönösen az Ernő utcai diákotthonra vonatkozó panaszukat emlí­ti meg. Nincs akkora asztaluk pl. hogy egyszerre többen Írhat­nának. Dékán: igénybe kell venni újra a tavalyi módszert, hogy a tan- székek ajánljanak fel kisebb helyiségeket tanulószobának. Ilyen körkérdéssel fognak újra fordulni a tanszékek felé. Rónay: 2 nappal ezelőtt résztvett a diákotthonok ellenőrzésén. A hallgatók számszerűleg tényleg el vannak helyezve, azonban ez az elhelyezés egészen lehetetlen: 12-14-en vannak egy szo­bában, Az ágyon fekszenek és úgy tanulnak, mert asztal sincs a szobában, lehetetlennek tartja, hogy ilyen körülmények kö­zött tanulni tudjanak. Tanulószoba vagy nincs, vagy kicsi, rosszul világított. Nem elég megállapítani, hogy az adott keretek^ között 300-350 diákot el lehet helyezni, hanem bele kell nyúlni ebbe a ^érdesbe. Vagy csökkenteni kell a létszá­mot, vagy pedig nem messze az egyetemtől uj diákotthont kell létesíteni. Az ás étkezés kérdése is ide tartozik, mert a tá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom