Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1952-1953
1953. június 24., VIII. tanácsülés - Egyetemünk kéthavi (március-áprilisi) jelentése
3 7./ Tudományos köröké Miniszteri rondelet értelmiben létrehoztuk a Tu- uomanycTs köröket üTzorvoző Irodát és ez április 10.-ig a tudományos köröket felülvizsgálta« Átnézte a tudományos körök terveit, azok munkái át, megvizsgálta a lemorzsolódásokat. A tudományos körök munkája^az egyetemen általában jó„ Komoly lemorzsolódás csak ez Anatómiai Intézetben mutatkozott. Közegászségtanon az I.félév óta további lemorzsolódás nem volt. A hal gatók átlagos lemorzsolódása 10 $ alatt van és ennek is nagy részt betegség az oka. 10./ Takarékosság. Az ujitási mozgalomnak az év első két hónapjában mutatkozó visszaesés miatt március 2.-án a minisztérium képviselőjének részvételével megbeszélést tartottunk. Megállapítást nyert, hogy az ujitások késedelmes kifizetése nagy mértékben gátolta az egyetemi újítási munkát. A megbeszélés értelmében a hibákat kijavítottuk. ✓ * b„/ Elvi jelentőségű miniszteri rendeletek. Az V.-VI.éves orvostanhallgatók és végző győgyszeréozhallgatók elosztásában az előirt határidővel szemben késedelmet okozott egyrészt az elosztásra kerülők nagy száma, másrészt hogy a fegyveres erőkhöz való elosztásban menetközben a’adályok merültek fel /bár a HM képviselője jelen volt, olyan hallgatókat is osztottak be, akik később alkalmatlanoknak bizonyultak, továbbá a HM képviselője közben megbetegedett és helyettesítése késett/. А IV.évesek nyári gyakorlata o'. Air гitéséné1 az előirt munkaterv reánk eső részét pontosan betartottuk. ■ A tanszemé lyzet munkadiejének felmérése és oktatási normák meghatározása tárgyában kiadott "-miniszteri rendeletet az előírásoknak megfelelően telj esitettük, A középkáderképzés tárgyában kiadott miniszteri rendeletnek megfelelően klinikánként, illetve tömbönként létrehoztuk a bizottságokat, amelyek az előírásnak megfelelően megszervezték a konzultációkat és konferenciákat. c0/ Tanulmányi színvonal alakulása. * 4 * Beszámolókkal elmaradt hallgatók száma az orvoskaron /1955.ápril.15« éyf olyam I. ' II. III. IV. 1 tárgyból 81 /26/ 57 /21/ 41 'H, 52 /4/ 2 tárgyból Г1 /8/ 30 /11/ 10 18 /1/ több tárgyból elmaradt 34 /11/ 22 /7/ 21 /2/ 10 /1/ Összesen 146 /45/ 109 /38/ 72 /8/ 80 /6/ Zárójelben a szakérettségis hallgatók. A táblázat az április 15--i helyzetet mutatja, azóta többen letették részben, vagy teljesen az elmaradt beszámolókat, így а IV,évfolyamon 80 elmaradt hallgatóból április végéig 37 behozta hiányait. Az I, és II;éven különösen nag}' az anatómiából elmaradtak száma /I.éven 116, II.éven 70/, ami szintén hozzájárult ahhoz, hogy az an/tomiai oktat Ás felülvizsgálatára bizotc&ágot küldjék ki.