Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1952-1953

1953. június 24., VIII. tanácsülés - Egyetemünk kéthavi (március-áprilisi) jelentése

A félév folyamán a tanulmányi osztály ás az évfolyamfőnökök rendszeresen figyelemmel kiférték az elmaradt hallgatókat és segítették őket, Megem­lítendő még, hogy a több tárgyból elmaradt hallgatóknak több mint fele beteg. Az I.félévben 38, II.éves bukott hallgató közül 10 tudott az anyaggal együtthaladni, a többi 28 hallgatónak a félévi vizsgákon kívül II,félévi beszámolói is hiányoznak, A hallgatóknak jegyzetekkel való ellátása a félév folyamán általában megfelelő volt,^néhány tárgyból a megrendelt jegyzetszám kevésnek mu­tatkozott, s ezért utánrendelás vált szükségessé. Komoly hiányosság, hogy ideggyógyászatból és törvényszéki orvostanból a jegyzet utolsó részének kézirata csak április 22-24 között érkezett be, s Így-azok csak a vizsgaidőszak megkezdése után jutnak a hallgatók kezébe, • / « d,/ Tanfegyelem. • • *4 A mulasztott órák száma az orvos- és gyó;iyszerészkaron 1953.II,16-17.14. Kar mulasztott órák száma jUa igazolatlan.órák száma £ra orvosi 43;103 9;2 3;928 0;8 gyógyszerész 8.745 1*5 2.295 2,­Igazolatlan mulasztás miatt a félév folyamán 21 hallgatót részesítettem szóbeli megintésben, 23—at megrovásban és 4-et megrovás + pénzbüntetés­ben. Ugyancsak dékáni megrovásban részesítettem azokat a hallgatókat, akik az I.félévi testnevelési kötelezettségüknek nem tetiek eleget. A tanfegyelem megsértése miatt 7 hallgatót zártam ki 2 félévre, illetve V.' teg a budapesti egyetemről. Ezenkívül a tanfegyelem mebszilárdítására az intézkedési tervben jelentetteket végeztük. Meg kell jegyezni, hogy a vizsgák előtt álló IV. és V. évfolyamon némi tanfegyelem lazulás volt észlelhető április vége óta. :,/ ítvfolyamfőnökök.Csoportfőnökök és csoportok munkája. \z évfolyamfőnökök a félév közepén a gyakorlatvezetőkkel megbeszélést jsrtottak az egyes hallgatók tanulmányi előmeneteléről. Ennek alapján ;ij lelték ás a továbbiakban figyelemmel kísérték a tanulmányaikban cl- 4f:av', gyenge hallgatókat. Az adminisztratív vezető az évfolyamfőnökök- kel rendszeres havi megbeszélést tart, amelyeken rendszeresen foglalkoz­nak £ tanulmányi helyzettel, az intézetek munkájával ás a feladatokkal. !\z évf oly afőnökök a külföldi hallgatók munkáját is rendszeresen fi­gyelemmel kisérik, . ... a esöpörtfőnökök munkája /csak I.éven vannak/ általában nem volt kielé­gítő, ennek alapján jövő évre az ávfolyamfőnökökkel egyetértésben fog­juk kijelölni a csoportfőnököket. A csoportok munkájában általában javulás volt észlelhető. л osoportfe- lelőeök a félév folyamán rendszeresen végeztek a hiányzásjelentést ás hozzájárultak a tanfegyelem megszilárdításához. Ugyancsak általában beváltak a tanszékeknek a csoportfelelősökkel folytatott évk-özi meg­beszélései is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom