Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1951-1952
1952. május 7., XI. tanácsülés - Az 1952/53.tanévi Dékán személyére javaslattétel
Io IGO Kovát a: jelenti, hogy a János kórházban a 24 osztály közül a versenyben az ő o.sztálya lett az első pedig óriási nehézségekkel küzdenek. Medikusképzést, orvosképzést es egy '300 ágyas osztályt klinikai nívón kell ellátni. A rendelkezések alapján ezt a kórházi osztályt tüdővonalon II.osztályúvá sorolták be, ami annyit jelent, hogy nem ők disponálnak a^betegek felett, hanem azokat heutalják és ennek kapcsán nem válogathatják meg az eseteket. Az Egészségügyi Minisztériumhoz adott be egy bead- ványt, melyben kérte, hogy 100 ágyat vegyenek ki a beutalási rendelkezés alól az oktatás céljaira, hogy kezdő eseteket is bemutathassanak. Továbbá nemcsak a betegek megválogatásától estek el, hanem annak megállapításától is, hogy mennyi ideig tartsanak benn egy-egy beteget, mert ha tancélra, vagy tudományos célra benn akarnak tartani betegeket, akkor az ezt elbíráló bizottság jóindulatától függenek. A fátszerelésük a lehető legrosszabb. Volt olyan idő, amikor a kórház igazgatósága azon a cimen, hogy próbálkozzék a Népjóléti Minisztériumnál a szükséges filmanyagot beszerezni, egy hónapra 7 filmet adott, úgy hogy a kórházat illető ellátás l/3-át kapták cfsak meg. A miniszte/- riumhoz fordultak, ahonnan segítséget kaptak. A tüdőgyógyászati klinikának nincs egyetlen mikroszkópja, nincs EKG készüléke, nincs laboratóriumi felszerelése, egy röntgenkészülék áll csak rendelkezésükre ezzel kell demonstrálni is. Ha mindezeket tekint etbeveázik kitűnik, hogy a klinika orvosi kara nagyon szép munkát folytatott és a felszerelési hiányosságok ellenére a kórházi, klinikai adminisztráció, óriási betegforgalom, ^orvosi, továbbképzés és medikusképzési munkájuknak megfeleltek és kéri, hogy a nehézségekben segítséget kapjon. Dékán: ezeket a szempontokat a minisztérium felé továbbviszi és képviselni fogja a tüdőgyógyászati klinika érdekeit . * ‘ Dékán jelenti, hogy az Egészségügyi dolgozók szakszervezetének javaslatára dr.Földes Lajos részere gyémánt-diszoklevelet, dr. Reinhardt Péter és dr.Schöller Károly részére arany -díszoklevelet állítanak ki. III. Az 1952/53.tanévi Dékán személyére javaslattétel. Dékán a Magyar Népköztársaság minisztértanácsának 274/1950. /XI.23./M.I.számú rendelete értelmében a Dékánt a Tanács ja-^ vaslatára a miniszter nevezi ki egy évi időtartamra, ezért vált szükségessé ezen napirendi pont kitűzése. Babies; /előtérj osztásét lásd 1.sz.melléklet,/ Dékán: kéri a hozzászólásokat. Rusznyák: melegen csatlakozik Babies professzor javaslatához és kihangsúlyozza bírálatának azt a részét, hogy Gegesi Kiss Pál dékán soha nem tért ki nehéz feladatok megoldása elől még akkor sem, ha ezzel népszerűtlenséget vállalt és még akkor sem, ha könnyebb utakat is választhatott volna.' Dékán felteszi a kérdést, nincs-e más indítvány. Miután több hozzászólás nem történt Babies professzor javaslatát szavazásra teszi fel.