Erdészeti és Faipari Egyetem - tanszéki értekezletek, 1960-1961

1961. március 8., Matematikai Tanszék

- 2 ­Kiss: A középiskolákban a hallgatókat hosszú időn keresztül a mechanikus munkára szoktatják, de ezen belül nem sajátítják el a pontos munkavégzésk készséget, amilyenre itt szükségünk van. Az I. év elején a hallgatókat felvilágositjuk, hogy itteni munkájuknak egyik alapja a precizitás, amire a szükségnek megfelelően mindenkor töreked­niük kell. Tájékoztatjuk a hallgatóságot, hogy az itt tanultakat a gyakorlati életben kell alkalmazniuk, ami azt jelenti, hogy munká­jukban mindenkor szigorúan be kell tartaniuk a mérnöki pontosság és hibátlanság követelményeit. Az oktatás folyamánállandóan rámuta­tunk a leadott anyagban létező különböző összefüggésekre, kapcsolatok­ra, hogy ezáltal elősegítsük a középfokú oktatás mechanikus tanulás, mechanikus munkából való kiemelkedésüket. Sajnos ez olyan feladat, amit egy tárgyon belül, egy év leforgása alatt nem tudjuk biztosítani, erre valaményiünknek az egész tanítási időszak alatt hozzá kell segí­tenünk. Csanádi: /Kémia/ A hallgatók csakugyan gyakran figyelmetkenek, ami néha a könnyelműség határit súrolja. i. Kémia tanszék a pH érték megállapításánál a -lg x = a ki­fejezést használja, amelyet x szerint kell megoldani. Ezt a hallga­tók nehezen értik meg. Kérjük a Matematikai tanszéket, hogy ebben megfelelően segítségünkre legyen. A reakció kinetikában a sebesség fogalmának bevezetésénél szüksé­ges a differenciál számítás ismerete. E részt a Kémia tanszék kb. október hó végén tárgyalja és ehhez szeretne valamilyen alapot kapni, miután a hallgatók csak a II. félév elején tanulják a differenciál számítást. Az előbbieknél kisebb jelentőségű az a körülmény, hogy a % számi­tus egyes fogalmaival a hallgatók nehezen tudnak bánni és igy ilyen feladatokat vontatottan oldanak meg. Kiss; A pH érték meghatározásához fentebb emlitett logaritmikus egyenlet a hallgatóság előtt ismert, a sajátos területen való alkal­mazása és jobb megértéséhez a Matematikai tanszék közvetlenül megkeresi a Kémia tanszéket és a problémát igy vizsgálja meg. A differenciál számítást sajnos nem lehet az első félévben táré gyalni és különösképpen nem olyan korán mint előbb hallottuk. A dif­ferenciál fogalmával a hallgatók találkoznak az első félév derekán, a függvények ismertetése folyamán, amikor a határértéket tárgyaljuk. Ennek segítségével egész egyszerű differenciálokat már be lehet mutat­ni, elvégezni. A i számítást a hallgatók ismerik, valószínűleg a kémiai fogalma­kat tudják nehezen összeegyeztetni a $ számítás fogalmaival. Ezt a tanszéken azonban nem tudjuk előre biztosítani, mert ilyen értelem­ben bármely más tárgyból követelhetnék, hogy a maga területén elő­forduló fogalmakat részesítsük elsőbbségben. Csanádi: Időközben tudomásomra jutott, hogy a fizika oktatása csak a,II félévben kezdődik és a hallgatók a reakció kinetikához szükséges sebesség fogalmát is késve ismerik meg, ami a Kémia tanszé­ket újabb probléma elé állítja. Továbbá ajánlom, hogy a hallgatóságot már az I. félév elején serkentsük jobb tanulásra a korán Írandó zárt­helyi dolgozatokkal, mert különben elkényelmesednek. Ez természetesen valamennyi I. éves tárgyra vonatkozik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom