Erdészeti és Faipari Egyetem - tanácsülések, 1985

1985. június 24. egyetemi tanácsülés - Az Erdészeti és Faipari Egyetem komplex fejlesztési terve

?3 Közös megegyezés alapján szeretnénk ezeket a cseréket kibőví­teni a Freiburg-i és a Göttingen-i Egyetemmel* Mindkét egye­tem részéről nagy az érdeklődés* Többször folytattunk tárgyalásokat a Drezda-! Műszaki Egyetem­mel és a Leningrád-i Kirov Akadémiával hallgatók részképzésé­re vonatkozóan. Sajnos a tantervek és a tantervi kötöttségek annyira eltérőek, hogy az ilyen részképzésben résztvevő hall­gatók az anyaintézményben elveszítik a partnerintézményben eltöltött időt, azaz a képzés ideje a részképzés idejével meg­hosszabbodna. A jövőben az lenne a célravezető, ha az állami ösztöndíjas keretben erdészeti és faipari területen külföldi * ösztöndijat nyert hallgatók Sopronban abszolválnák az előkészi' tő /alap- alapozó/ stúdiumokat - azaz gyakorlatilag az első 2 évet - és a szakstudiumokat végeznék külföldi egyetemen. Ilyen jellegű megoldásra érdeklődés mutatkozik a partnerin­tézmények részéről is. Újszerű kapcsolatot kezdeményeztünk a pozsonyi Cellulóz- és Papíripari Kutató Intézettel, melynek keretében a papíripari mérnök hallgatóinknak lehetősége lesz a korszerűen felszerelt intézetben helyszini konzultációra. Továbbra is fenntartjuk készségünket fejlődő országokból hall­gatók és aspiránsok fogadására. Az ehhez szükséges személyi és tárgyi feltételeket törekszünk minél színvonalasabban biz­tosítani. Nemzetközi kapcsolataink az elmúlt időszakban örvendetesen fejlődtek, E fejlődést a jövőben is biztosítani kívánjuk a kapcsolatok tartalmasabbá tételével. Széleskörű nemzetközi kapcsolatrendszerünk egyik fokmérője egyetemünk nemzetközi elismertségének is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom