Erdészeti és Faipari Egyetem - tanácsülések, 1980
1980. április 29. rendkívüli egyetemi tanácsülés - 2. Bejelentések
- 5 -A beiskolázható keretszámok:- Erdőmérnöki Kar 50 fő- Faipari Mérnöki Kar 35 "- Üzemmérnöki /nappali/ 20 ” Figyelemmel arra, hogy a Faipari Mérnöki Karon és Üzemmérnöki Szakon viszonylag alacsony a jelentkezettek száma, számolnunk kell azzal, hogy még a 20 főben megállapított Üzemmérnöki Napnapi oktatás sem lesz beindítható. Ez az oka annak, hogy a levelező tagozatra vonatkozóan a Minisztérium nem állapított meg keretszámot. Az az elgondolás, hogy ha a nappali szakon nem sikerül a 20 fős létszámot csak a levelező tagozatra jelentkezettek egy részének átirányításával^beindítani, úgy a levelező oktatás marad ki ebben az évben. Előfordulhat viszont az is, hogy a levelező tagozatot beindítjuk, viszont a nappali üzemmérnöki képzést erre a tanévre szüneteltetni kényszerülünk. Mindezt csak a felvételi vizsgák eredményeinek ismeretében kőnkre t i zálha t j uk. A felvételi vizsgák időpontjával kapcsolatosan szeretnénk közölni, hogy a fizikai dolgozók gyerekeinek /FEB/ előkészítő tanfolyamán Egyetemünkön junius 26-27-28-án rendezzük. A korábbi évek gyakorlatának megfelelően a felvételi szóbeli vizsgákat megelőzően junius 30-án kell Egyetemünkön az úgynevezett teszt vizsgát megejteni. A korábbi évek tapasztalatait értékelve minden bizonnyal az ilyen felvételi vizsgákkal egybekötött teszt vizsgák általános bevezetését 1981/82. évben a főhatóságunk el fogja rendelni. Ez is szükségessé^teszi, hogy Egyetemünket ezt a feladatot súlyának megfelelően kezeljük. Az értékelés során különös gondot fordítsunk a levonható következtetések minőségének az értékelésére. Az év I. negyedévében összefoglaló jelentésben kell ugyanis beszámolnunk a tszt vizsgálat eredményeiről. A szóbeli vizsgák julius 1-5. közötti időszakra esnek. A relativ pontszám megáilapitására vonatkozó minisztériumi értekezlet időpontjául junius 8. va^y 9-ét, a felvételi bizottság ülésének időpontjául Sopronban és Székesfehérváron egyaránt julius 11-ét, vagy az ezt követő napokat, esetleg julius 14-ét. A két utóbbi időpont tekintetében a minisztérium időben külön értesítéssel lesz még. Ami a figyelem felhívását illeti, az alábbiak elmondása szükséges : A Minisztérium főosztálya nyomatékosan hivta fel a figyelmet arra, hogy esetenként gondot okoz a felvételek tisztaságának betartásával kapcsolatos szabálytalanságok megléte. Egyik ilyen visszatérő jelenség, hogy a felvételi vizsgákban érdekelt oktatók a szóbeli vizsgák során indokolatlanul kedvező érdemjeggyel jutalmazzák a szóbeli feleleteket, az Írásbeli érdemjegy nincs arányban a szóbelivizsga eredményeivel. a<a