Erdészeti és Faipari Egyetem - tanácsülések, 1978
1978. április 7. egyetemi tanácsülés - 3. Beszámoló az Egyetem 1977. évi tudományos munkájáról
20 Tudniillik mindig hangoztatjuk, hogy kutatási-nevelési egységnek tekinthetők a tanszékek, tanszékcsoportok. Dr. Káldy József mb. rektor válaszol a feltett kérdésekre. Kovács elvtárs kérdésére a 6. oldalon a javaslatok között szerepel, hogy a "D" témák számát csökkenteni kell. Az Erdomérnöki Karon 32 téma, a Faipari Mérnöki Karon 19. a Marxizmuson 6, Földmérési Karon 5, összesen 62 téma. Nagyon sok, a téma száma, szétszóródik az erő, nem tudjuk megfelelően műszerezni a kutatásokat, és a rendelkezésre álló pénzeszközöket elaprózzuk, elhúzódnak a témák, tehát kevesebb témát rövidebb idő alatt kell megoldani . A témák dotálását pályázat utján kell megállapítani. Ezt a következőképpen képzelem el. A következő évben igy fogjuk a témák számát kissé irányítva csökkenteni. A meghirdetett pályázat alapján az Egyetemi Tudományos Tanács fogja megállapítani, hogy melyik témát mennyivel dotálja. Ezt a többi felsőoktatási intézményekben már alkalmazzák. A tanszékek publikációk fogalmát különbözően értelmezik. Az un. publikációkat évekkel ezelőtt 5-6 csoportba soroltuk, éspedig tényleges publikációk, ismertetők, recensiok, stb,stb. Egyes tanszékek például publikációnak számítják a szakmérnöki dolgozatok bírálatát. Egy doktori dolgozat birálata lehet publikáció, de a szakmérnöki dolgozat birálata nem. Újra vissza kell térni a korábbi értelmezéshez és az Akadémia által megadott értelmezésbe újra be kell sorolni a publikációkat. A fiatalokat a KK munkába jobban be kell kapcsolni. A Tudománypolitikai Bizottság egyik intenciója, a fiatalokat a hallgatókat a TDK munka kapcsán be kell vonni a KK munkába. A tudományos kutatás szervezésénél a TPB határozat, hogy át kell lépni az oktatási szervezeti egységeket. Az Egyetemi Napok szervezése a tavalyi évre vonatkozott, multidőben. Kéri az anyaggal kapcsolatos hozzászólásokat. Dr. Kubinszky Mihály tanszékvezető egyetemi tanár véleménye szerint nem árt hangsúlyozni, hogy a kutatásoknál az oktatási szervezet határait át lehet lépni. Bejelenti, hogy a fiatalok KK munkába történő bevonása a KK rendeletben szerepel, a hallgatókat az egyetemi dolgozókkal azonos elbírálásban kell szerepeltetni. Javasolja a végleges szövegezésnél a fiatalok helyett a "hallgató" szót szerepeltetni. Bejelenti, hogy az Épitéstani tanszék külön KK munkát vállalt el, hogy a hallgatókkal dolgoztasson. Dr. Igmándy Zoltán tanszékvezető egyetemi tanár: A 4. oldalon a 7. pontot javasolja törölni. Ez teljesen oktatási munka. Természeresen az elért tudományos eredményeket közreadják. A 7. ponttal kapcsolatban megjegyezném, a szakmérnökképzés az nem tanfolyam, az teljesen az oktatáshoz tartozik.