Bél Mátyás: Sopron vármegye leírása III.; C sorozat 4. kötet - Sopron Város Történeti Forrásai (Sopron, 2006)
TANULMÁNY - TÓTH GERGELY : Bél Mátyás leírása Sopronról és Sopron vármegyéről: a mű és forrásai
is ezt a motívumot emeli ki az oklevélből, ugyanis amikor arról ír, hogy a soproniak gyermekeiket kezesnek adták Ottokárnak, így folytatja: „s tették ezt azzal a szándékkal, hogy amennyiben lehetséges, épségben maradjanak, s hogy a várost a királyhoz való töretlen hűséggel megőrizzék" (VI. §.). Megjegyzendő továbbá, hogy az 1277-es oklevél bevezetésében az áll, miszerint maguk a soproni polgárok járultak IV. László elé, hogy kiváltságaikat erősítse meg; 8 * vagyis ők is úgy gondolhatták, hogy lehetőségeikhez mérten mindent megtettek, amit a törvényes urukhoz való hűség megkövetelt. A következő esemény, amikor Bél határozottan állást foglal a város hűsége mellett, Miksa császár (ekkor még római király) 1490. évi betörése. A Habsburg uralkodó ugyanis — hogy az 1463-as bécsújhelyi szerződés értelmében a magyar trónt elfoglalja — hadjáratot indított II. Ulászló ellen, s ekkor útba ejtette Sopront is. A város őrsége, ahogy az Bélnél is olvasható, nem tanúsított ellenállást, de meghódolásának feltételéül szabta, hogy semleges marad a harcok során. A soproniak kétségkívül józanul döntöttek, Bél azonban odáig megy, hogy ez volt a legjobb megoldás az uralkodó és a város számára egyaránt: „Nyilvánvaló, hogy a soproniak a három háborúval elfoglalt királyon, avagy saját magukon nem tudtak volna megfelelőbben segíteni, mint hogy egyik oldal mellé sem állnak vagy pártfogolják azt." (XIV. §.) Az 1683-as események elbeszélésekor pedig, amikor minden erejével igyekszik meggyőzni az olvasót, miszerint a városnak nem volt más választása a Thököly csapatainak való meghódoláson kívül, érvelését ezzel zárja: „Nem beszélve a klérus, a nemesség és különösen a jezsuiták nyomatékos tanácsáról, miszerint a polgárok minél előbb adják át a várost, és őrizzék meg ezzel az előrelátással a Szent Korona e vidéken levő legkiválóbb birtokát: ezzel az eljárással ugyanazt teszik, mint amit egykor, az Ulászló és Miksa között kirobbant trónharc idején tettek, mely nemcsak ártatlan, hanem dicséretes cselekedet is volt." (XXIX. §.) Bél tehát saját maga von párhuzamot a két eset között, s a meghódolást mindkét alkalommal elkerülhetetlen, s egyben üdvös lépésnek tartja, mellyel a soproniak példásan megőrzik a „korona ékkövét", vagyis saját városukat királyuk számára. Bél ezt annak ellenére is így gondolja, hogy 1683-ban I. Lipót már korántsem volt olyan elnéző: Thököly seregeinek megfutamodása után a város vezetőit, ahogy arról fentebb már szó volt, lefogatta és vizsgálatot rendelt el ellenük. Ám volt egy olyan meghódolás a város történetében, amire Bél sem talált „mentséget" — ezért csak súlyos ferdítésekkel és a tények elhallgatásával tudta megőrizni a soproniakról kialakított pozitív képet. Bethlen Gábor és hadai beengedéséről van szó, amelynek a pozsonyi tudós által való elbeszélése hemzseg a hibáktól és valótlanságoktól. A szövegben a következőket olvassuk: „Bethlen katonái... odavonulván körbezárták a várost, és nem hagytak fel az ostrommal addig, míg az legyőzetvén meg nem hódolt. Nem lehet kigonKíí acœdentes ad nostram praesentiam fidèles nostri ciues de Supronio, a nobis humiliter supplicando petierunt, quod nos ipsos in libertate ipsorum per charissimos progenitores nostros, Belam auum nostrum, et Stephanum patrem nostrum, illustres reges Hungáriáé, felicium recordationum concessa, clignaremur liberalitate regia conseruare." — FEIER 1829. Tom. II. 398.
