Bél Mátyás: Sopron vármegye leírása III.; C sorozat 4. kötet - Sopron Város Történeti Forrásai (Sopron, 2006)
TANULMÁNY - TÓTH GERGELY : Bél Mátyás leírása Sopronról és Sopron vármegyéről: a mű és forrásai
ságokat kap, így hűsége elvben magától értetődik, létezésének alapja. Ám Sopron esetében e szó nem csupán oklevélformulát jelentett. Bélnek a kor viszonyaihoz mérten alapos áttekintéséből kiválóan kirajzolódik, milyen sokszor tették próbára a soproni polgárok fides-ét, avagy fidelitas-áv. Mohácsig a szomszédos Bécsből, mint hatalmi központból (illetve egy alkalommal Prágából) érte fenyegetés a várost, majd utána éppen a Bécs ellen forduló erők (a törökök, illetve Bocskai, Bethlen, Thököly, Rákóczi) támadásainak volt kitéve. Nem véletlen, hogy a.fides (hűség), valamint származékai (fidelis, fideliter, fidelitus) 72-szer (!) szerepelnek Sopron leírásában. A Bél által megírt várostörténetet ez az újra és újra visszatérő dilemma: a hűség kérdése fogja össze, s teszi rendkívül egységes és hatásos írássá. Érdemes tehát megvizsgálnunk, hogy Bél hogyan interpretálta a város történetét ebből a szemszögből. Az első olyan — forrásokban fennmaradt, és Bél által is ismert — eset, amikor a soproniakat idegen támadás érte. 1273-ban történt, ekkor ugyanis II. Ottokár cseh király (1253-1278) csapatai előtt kénytelen volt meghódolni a város. IV. (Kun) László 1277-es okleveléből megtudható, hogy a polgárok fiaikat adták kezesként az idegen uralkodónak, ezzel biztosítván lojalitásukat." 1 A magyar király szerint azonban ezt „súlyos szükségtől hajtva" {gravi necessitate compulsï) tették, s dicsérettel illeti őket, amiért „hozzánk való hűségük megőrzéséért fiaikat nem kímélve", „sértetlenül és veszedelem nélkül" visszaadták neki a várat, „jóllehet fiaik Csehországban maradtak". Bél pedig az oklevéllel egybehangzóan méltatja a soproniak hűségét, „mivel azok egy percig sem haboztak fiaikat kezesnek adni Ottokár cseh királynak, a magyarok leghatalmasabb ellenségének, mikor e vidéken pusztított" (VI. §.).*' Szende Katalin gondolatébresztő tanulmányában, ahol szintén a középkori Sopron „hűségével", s annak értelmezésével foglalkozik, IV. László 1277-es kiváltságlevelével kapcsolatban helyesen jegyzi meg, hogy itt egyfajta „névleges" hűségről, afféle toposzról van szó, amelyet épphogy a jövőre nézve kívántak biztosítani előjogok adományozásával az uralkodók. Sh Ugyanő megvizsgálja Sopron másik „hódolt" időszakát, illetve a városvezetők magatartását III. Frigyes császár alatt, amely korszak az Erzsébet királyné általi elzálogosítástól (1441) a Mátyás általi visszaváltásig (1463) terjedt, s összegzésként némi malíciával megjegyzi: „a város és vezetői elsősorban önmagukhoz és saját érdekeikhez igyekeztek hűségesek maradni." 8 " Meglátása teljes mértékben jogos, ám annyiban árnyalható, hogy mind ebben az esetben, mind pedig később talált utólagos mentséget (uralkodó, város és Bél egyaránt) az idegen hatalom előtti meghódolásra. Az 1277-es IV László-féle kiváltságlevél ugyanis említi egyrészt a „súlyos szükséget", ami miatt a polgárok kénytelenek voltak fiaik kezesnek adására, valamint kiemeli, hogy a várat „sértetlenül" (illaese) adták vissza királyuknak, vagyis azzal tettek szolgálatot az uralkodónak, hogy úgymond „vigyáztak magukra". Bél 81 Az oklevelet lásd: FEJÉR 1829. Tom. II. 397-401.! Helyesbítések: HAZI 1/1. 7-8. 85 Bél itt az 1277-es oklevél 1282-es átiratára hivatkozik (FRIER 1829. Tom. 3. 120., helyesbítések: HÁZI 1/1. 9.), a következő fejezetben viszont már az 1277-es oklevélből idéz. 86 SZENDE 2001. Különösen 346-349. 87 Uo. 354.
