D. Szakács Anita: 16-18. századi orvostörténeti vonatkozású végrendeletek; A kora újkori Sopron város egészségügyének társadalomtörténeti forrásai (Sopron, 2008)

SONIA HORN-MONIKA GRASS: A középkori és kora újkori egészségügy struktúrái. (Áttekintés)

gektől való elkülönülés, valamint a tudás bizonyos kánonja is. Bár kevésbé tulajdonítanak jelentőséget a tárgyi kultúrának - azaz azon eszközöknek, amelyekkel dolgoztak, továbbá mindezek képi és szöveges megjelenítésének gyógyászati tevékenységeknek, eljárásoknak, ugyanakkor mindezek adnak képet arról, hogy a gyógyítók miként tevékenykedtek, milyen terápiákat választottak, illetve melyekre nyílt lehetőség. Meggyőződésünk, hogy a tárgyi források legalább megközelítőleg közelebb visznek minket az egykori gyógyítók tevékenységéhez. Az orvostörténet feltárásának fontos aspektusa a gyógyítók társadalmi helyzetének, a társadalmon belül betöltött szerepének, társadalmi elismertségének a megismerése, annak feltárása, hogy milyen hivatalokat töltöttek be életük során, de az sem utolsó szempont, hogy milyen értékekre tettek szert életpályájuk idején, melyek akár hozzá is nőhettek a szívükhöz. Ebben a tekintetben különösen a végrendeletek jelentik azt a fontos történeti forrástípust, amelyek segítségével bepillantást nyerhetünk a társadalmi kapcsolatok szövevényes rendszerébe, személyes életutak tárulhatnak fel, illetve a vagyoni helyzetről kaphatunk felvilágosítást. Az ilyen jellegű források a történelem egyedi, emberi pillanataiba nyújtanak bepillantást. Ahhoz, hogy a D. Szakács Anita és Dominkovits Péter által feltárt végrendeleteket történeti összefüggésbe tudjuk állítani, a továbbiakban azokat a foglalkozáscsoportokat szeretném ismertetni, amelyek az adott korszakban jelentősek voltak. 1. Egyetemi végzettségű gyógyítók Ahhoz, hogy az egyetemi („akadémiai") végzettségű gyógyítókat bemutassuk, a legegyszerűbb az, ha képzésüket a bécsi orvosi fakultás első alapszabályzata alapján ismertetjük.

5 Eközben a stúdiumok „tudományosságára" nem térnénk ki. Természetesen a tudásalap és az oktatás alapjai a mindenkori ismeret- és nézetrendszerek függvényei voltak, a tanterv és az oktatás tananyaga is gyakran viták kereszttűzében állt. Mégis azonban mindez a középkorban és a kora újkorban alig, vagy legalább is nem közvetlenül volt kihatással az akadémiai gyógyítók professzionalizálódására. Bevezetőben azonban meg kell jegyeznünk, hogy a licenciátusi fokozat elnyerésének egyik feltétele az volt, hogy a hallgatóknak azt megelőzőleg legalább egy éven keresztül betegeket kellett látogatniuk. Általában erre a „Promoter", azaz tanár útmutatásai alapján került sor, aki a hallgatót tanulmányai során segítette és a fokozat megszerzéséig végigkísérte. Azonban az is előfordult, hogy a fakultás egyes hallgatóinak megengedte, hogy a betegeket egyedül látogathassák meg. Maga a „hallgató" kifejezés valamennyi személyt tartal5 [ENDLICHER, 1847] 49-61.