Horváth József - Dominkovits Péter: 17. századi sopron vármegyei végrendeletek (Sopron, 2001)

A 17. SZÁZADI SOPRON MEGYEI VÉGRENDELETEKRŐL

lazlai" malmát kötötte le! Van tartozása Zeke Istvánnak (1663) is 50 forint értékben (25. sz.); Mesterházy László (1662) pedig ugyanazon személynek nyújtott hitelt négy alkalommal, együttesen 14 tallér, 32 „greczi tallér" illetve 24 forint értékben (22. sz.). Forrásainkból úgy tűnik, hogy testálóink többsége igyekezett adósságait pontosan számba venni. Valószínűleg ezért tartotta fontosnak Czuppon György (1680) is, hogy kihangsúlyozza: ingó marhában senkinek sem adós (37. sz.). Azért akadnak olyanok is, akik erről csak általánosan rendelkeznek: „Az mi adossaghim holtom utan találtatnak, azokat tartozzék emletett fiacskám az hat ezer forentnak interessebűl megh fizettnyi" - intézkedik 1672-ben Győrffy István (29. sz.). Lethenyei Pálnál (1656) viszont keveredik a kétféle megoldás, ugyanis két konkrét tartozás említése után „elbizonytalanodik": „Kruczler Kovacz Györgynek 3. forint circiter lehett. Az pinternekis tartozom, szám vetetlen vagyok vele. Tompane bottyabanis tartozom valami kevesvel. Sognogy András ur[na]k f. 4. d. 95. A mészárosnak, es másaknakis, a kik most eszembe nem jutnának, es tartoznám, fizettessek megh felesegem által." (18. sz.). Végezetül megemlítem, hogy készpénzről alig rendelkeznek testálóink; a fennmaradt adatok viszont nagyságrendi eltérésekre utalnak. Csupán két példát idézek: „Vágjon kesz pinzem aranj 13, égisz taller 5, őtős garas 3 taller" - írja 1667-ben Horvát Ferenc (28. sz.); „Vagyon keß pénzem ezer aranya[m] in specie. Item garasul vagyon negy száz forént keß pénz" - olvashatjuk öt évvel később Győrffy István végrendeletében (29. sz.). Rendelkezések a temetésről Testamentumot többnyire a halálra készülő ember tett; ezért természetesnek tartanánk, hogy utolsó rendelésében temetéséről is intézkedett a testáló. Ezzel szemben azt kell mondanom, hogy a kötetünkben közölt források közül kb. minden negyedik tartalmaz csak ilyen jellegű rendelést; és ez még így is magasabb arány, mint pl. a korabeli győri testamentumoké (ha ez utóbbiakban a lélek üdvére tett rendeléseket nem számítjuk, csupán a temetésre vonatkozó konkrét intézkedéseket vesszük figyelembe). Nézzük tehát, hogyan rendelkeztek végső földi dolgaikról a 17. századi Sopron vármegyei végrendelkezők! Néhányan csupán teljesen általánosan, ugyanis csak azt határozták meg, mennyit költsenek a hátramaradók temetésükre: Nagy Zsuzsanna, Csizmazia János felesége (1675) 10 forintot (32. sz.), Gallya Pál (é. n.) pedig 5 tallért (53. sz.) hagy erre a célra, minden különösebb kikötés nélkül. Lethenyei Pál (1656) száz forintnyi készpénzét, valamint 10 forint összegű kintlevőségét hagyja feleségének, mondván: „költessék takaretasomra belőle" (18. sz.); Ferda Boldizsár (1649) pedig úgy rendelkezik, hogy egy megnevezett házát vessék zálogba 70 forintban, „es abbul az attiafiak tißtessegessen temessenek el" (15. sz.). Ferda Boldizsár mostohaanyja, az 1645-ben testáló Sibrik Kata azt köti ki, hogy „illendő es elégedendő keppen takartasson el az Ferda família", mivel betegsége miatt a férjétől megmaradóit jószágokat nem zálogosította el (12. sz.).