Horváth József - Dominkovits Péter: 17. századi sopron vármegyei végrendeletek (Sopron, 2001)

A 17. SZÁZADI SOPRON MEGYEI VÉGRENDELETEKRŐL

Judit pl. saját kezű aláírása alá „pőcsétem nem lévén, szegény uramtul maradit pőtsétemmel" teszi 1682-ben megerősítését (39. sz./90. p.); Varga Ilona 1675-ben [Fertő] Szentmiklóson készült végrendeletére pedig rákerül „nagyob bizonsagnak okairt" a „városi pechitum" is (33. sz.). Aki pedig sehogy nem jutott pecséthez, az ezt a tényt hangsúlyozta ki: így tett pl. az 1683-ban testáló Plakovics Miklós, akinek három tanúja - „pöczetek nem livén, sem irast ne[m] tudva[n]" - csak keresztvonásával erősíthette meg rendelését (40. sz.). Az elmondottakhoz az átiratok esetében még egy fontos elem kapcsolódik: egy záradék, melyből megtudjuk egyrészt azt, hogy ki - esetleg: hol? - készítette a másolatot; másrészt a készítő igazolja, hogy az utóbbi az eredetivel teljességgel megegyezik. Néhány esetben az átirat készítésének körülményeit leíró szöveg mintegy „keretbe foglalja" magát a forrást: így van ez pl. Győrffy Gáspár utolsó rendelésénél, melyet a vasvári káptalan által készített és annak pecsétjével megerősített hiteles másolatból ismerünk (9. sz.); vagy azon, Sopron vármegye törvényszéke által 1652-ben Nemeskéren kiadott ítéletlevélben, mely Sibrik Kata 1645-ben illetve Ferda Boldizsár 1649-ben kelt testamentumát együtt őrizte meg az utókornak (12. ill. 15. sz.). A közölt források között van néhány olyan is, mely a fentebb vázolt általános szerkezettől többé-kevésbé eltér; ezekre csak röviden utalok. Néhány dokumentum valójában nem végrendelet, csupán halál esetére szóló, a testamentumot részben helyettesítő, esetenként talán azt kiegészítő intézkedés. Ez utóbbira gyanakodhatunk Natl Lipót soproni polgármester itt közzétett, 1694-ben kelt levelét olvasva, melyben szolgáját a javára tett testálásáról értesíti (47. sz.); az egy tanú előtt készült, kettőjük aláírásával ellátott levél leginkább egy olyan fiókvégrendeletként (codicillus)

126 fogható fel, melynek „alapja" nem ismert előttünk. Szintén érdekesség Szalay Benedek 1661-ben Jánosfán kelt, ingó és ingatlan javai fölötti kötelező levele, melyben sógora gyermekei javára tesz halála esetére szóló rendelést (21. sz.). A három tanú előtt tett, egyikük - Sopron vármegyei esküdt aláírásával és pecsétjével is megerősített dokumentum fontosságát mutatja, hogy arról a 18. században hiteles másolat is készült. A mai kutató számára különlegesség Mesterházy Mátyás 1686-ban Rábakövesden készült utolsó rendelésének 18. századi bő kivonatban ránk maradt példánya, mely az eredeti forrás felépítését teljes pontossággal követi, viszont bizonyos - a 18. századi per szempontjából lényegtelennek tartott - intézkedéseket nem másolt teljes szövegével át, pontosan jelölve a kihagyott részek helyét (42. sz.). így ez a kivonatos másolat a végrendeletek perbeli használatához nyújt adalékokat, mely témakörben eddig meglehetősen hézagosak ismereteink. A codicillus fogalmáról és főbb ismérveiről ld. pl.: TÁRKÁNY SZŰCS 1961. 165-168. p., vagy HORVÁTH 1987. 122-123. p.