Horváth József - Dominkovits Péter: 17. századi sopron vármegyei végrendeletek (Sopron, 2001)
A 17. SZÁZADI SOPRON MEGYEI VÉGRENDELETEKRŐL
A bevezető rész többnyire a testáló „bemutatkozása": ebből tudjuk meg nevét, állapotát, valamint testálásának motivációit. Az előbbi kapcsán meg kell jegyezzem, hogy nem egységes a gyakorlat: némely forrás bevezető mondatából a testáló családi állapotának pontos leírását kapjuk, másutt viszont csak később lesz az világos előttünk. Az előbbire példa az „En Csapó Kata, Zido Gergely Simahazy uram damonyai jobadgy[anaJk házas társa, ..." kezdetű testamentum (2. sz.); Marczaltőy Katáról viszont csak később tudjuk meg, hogy ő Pathy Zsigmond felesége (3. sz.). Hasonló példát még többet idézhetek, nem is szólva a többször házasodókról; mindez arra figyelmeztet, hogy egy végrendelkezőről csak a testamentum teljes - mégoly hosszú szövegének áttanulmányozása után alkothatunk képet. A testálás indítékai között minden korban szinte állandó érv a már beteg test és a még ép elme párhuzama; közölt testamentumaink készítői is gyakran hivatkoznak erre. „En Potiondi János ki Istennek foghságában vagyok, de eszem, elmim és nielvem helyn vagyon" - hangzik a legtömörebb indoklás (10. sz.); mások viszont ezt sokkal bővebben fejezik ki, esetenként az általánosan megkívánt érvek hangoztatása mellett egyéni motivációkra - vallási indítékok, családi körülmények, stb. - is kitérve. Az előbbire számos szép megfogalmazást találhatunk, pl. Sibrik Kata, Ferda Boldizsár vagy Várkonyi Amadé Eva rendelésének bevezető soraiban; az utóbbi testáló esetében különösen figyelemre méltó, hogy az nem kívánta kivárni a súlyos betegséget: „... én előttem viselvin ez árnyék világhnak sok változások alá vettetet alhatatlanságat, magam kivan ván ideién korán, előb hogy sem halálos nehéz betegséghben esném, mind magam lelkire szorgalmatos gondot viselnem, mind penigh ..." (51. sz.). Viszonylag ritkán, de akad olyan testamentum is, melynek „megszületését" a vészhelyzet motiválta. Zeke István (1663) már említett végrendelete mellett ilyen Felsőbüki Nagy György 1663. szeptember 11-én saját kezűleg papírra vetett utolsó rendelése is, mely első soraiban a személyes indokok mellett fontos kortörténeti adalékokkal is szolgál: „Mint hogy Istennek eö Szent Felségének tetszesebül, es az mi kegielmes kiraliunk paranczolattiabul, az kereßtiensegh ellen rettenetes dühösséggel támadót poganj török ellen kölletik nekemis az teőb kereßtienseggel egyiüt mennem, az honned noha bizakoduan az en kegielmes Istenemnek hozzam való irgalmassagaba[n], remenlem szerenczes megh jövetelemet, mind azon által, kit Isten eö Sz[ent] Főlsege el tauoztosson, ha ezen utba[n] szerenczetlensegbül halalom történnek, teßek maradékimrul, es keues jauaimrul illien dispositiot." (24. sz./55. p.) A végrendeletek első intézkedése évszázadokon keresztül a testáló lelkéről illetve testéről szóló általános rendelés volt. Ez kötetbeli forrásaink jelentősebb részében is ott áll, többnyire egyszerűbb formában: „lölkömet ajánlom az Attya, Fiu es Szent lelek Ur I[ste]nnek, testemet pedigh az földnek az eö Annyanak, a' honned uetetet uolt" - olvasható pl. Győrffy Gáspár 1643-ban kelt végrendeletében (9. sz./18. p.). Néhányan ezt az általános rendelést kapcsolják össze valamely konkrétabb intézkedéssel, leginkább a temetéssel kapcsolatos kikötésekkel vagy a lélek üdve érdekében tett hagyományokkal.
