Horváth József - Dominkovits Péter: 17. századi sopron vármegyei végrendeletek (Sopron, 2001)
A 17. SZÁZADI SOPRON MEGYEI VÉGRENDELETEKRŐL
A végrendeletek legfontosabb része érthetően a „tárgyalás"; de ez a leginkább változó terjedelmű is. Ennek kapcsán utalnom kell arra: a végrendelet terjedelmét tapasztalataim szerint nem annyira készítőjének vagyonossága határozza meg, hanem sokkal erősebben befolyásolja azt családi kapcsolatainak bonyolultsága! Egy nagyobb létszámú család, különböző nemű és családi állapotú gyermekekkel már önmagában is okot adhat arra, hogy a testáló „bőbeszédűbbé váljon": Tar Mihály pl., aki 1658-ban felesége, valamint 3 fia és 4 leánya között igyekszik elrendezni vagyonát, érthetően részletesebb a leírásokban az „átlagnál" (20. sz.). Ha a végrendelkező többször házasodott, gyermekei több házasságból születtek, ugyancsak arra kényszerül, hogy vagyontárgyairól pontosabb leírásokat adjon: ilyen pl. Győrffy Gáspár helyzete, akinek első feleségétől három fia és két lánya született, mostani (második) feleségétől pedig két fia és két leánya (9. sz.); de jó példa erre a háromszor megözvegyült Ebergényi Judit esete is, akinek első házasságából egy fia és egy leánya, második férjétől egy fia, a harmadiktól pedig két fia és egy lánya született (39. sz.). Természetesen készítőjének családi állapotától függetlenül is lehet bőbeszédűbb vagy szűkszavúbb egy végrendelet; de tapasztalataim szerint ez a szempont nagyon sok esetben meghatározó. Tárkány Szűcs Ernő szerint a végrendeletek tárgyalási részének sorrendje a következő: „1. a vagyontárgyak felsorolása, eredete a jogi megítélés szempontjából, 2. a végrendelkező adósságai, 3. a végrendelkező kintlevőségei, 4. a vagyon elrendezése". 115 A források százait átnézve azonban azt kell mondanom, hogy ilyen „tiszta" formával csak a legritkább esetben találkozhatunk: a legtöbbször keveredik ez a sorrend. Jellemző pl., hogy a testáló a vagyontárgy megnevezése mellé nagyon gyakran odaírja mindjárt azt is, hogy azt kinek szánja; de kevés az olyan végrendelkező is, aki adósságait - mint teszi pl. kötetünkben Lethenyei Pál - külön „alfejezetben" írja össze (18. sz.). A tárgyalás terjedelme indokolja, hogy a fejezeten belül kisebb logikai egységeket különítsen el a testáló: ezt sokan meg is teszik, és pontokba foglalva adják elő mondandójukat. Az egyes pontokat többnyire arab sorszámmal jelölik; de nem ritka a sorszámnév betűvel való kiírása sem: mind a magyar, mind a latin sorszámnevek használatára találunk példákat. Akadnak ugyanakkor olyan végrendeletek is, melyek semmiféle belső tagolást nem alkalmaznak: szinte „egy lendülettel" mondanak el mindent; ezeket mi magunk tagoltuk a könnyebb érthetőség kedvéért, ezt a tényt jegyzetben jelölve. (A tárgyalás tartalmára itt nem térek ki, arról később részletesebben szólok.) A testamentumok záradéka többnyire a jelenlévő tanúk felsorolását adja megerősítő formulájukkal együtt, melyet aláírásuk és pecsétjük követ. Ez a rész a közvégrendelet elengedhetetlen kelléke, érvényességének biztosítéka; így érthető, hogy 115 TÁRKÁNY SZŰCS 1981. 737. p.
