Horváth József - Dominkovits Péter: 17. századi sopron vármegyei végrendeletek (Sopron, 2001)
A 17. SZÁZADI SOPRON MEGYEI VÉGRENDELETEKRŐL
kapcsolatok fő irányai, valamint jellege és intenzitása egyaránt kirajzolódik. De felbecsülhetetlen fontosságúak a jelentős számban fennmaradt dűlőnevek is, hiszen a térség földrajzi neveinek történeti kutatására alig történt eddig kísérlet; csupán az egyes községtörténeti munkákban publikált adatokra támaszkodhatunk. A Hettyei Ferenc (1630), Zeke György (1637), Ferda Boldizsár (1649), Tar Mihály (1658), Ányos György (1672) és mások - a példákat még könnyedén szaporíthatnám - testamentumaiban megőrződött dűlőnevek tucatjai az eddigi képet jelentős mértékben módosíthatják. Forrásaink egy-egy településre vonatkozó „helyi" adataira itt nem térhetek ki; azt viszont biztonsággal mondhatom, hogy a településtörténeti munkák 17. századdal foglalkozó fejezeteiből kirajzolódó képet számos ponton kiegészíthetik. Ennek oka, hogy e századbeli publikálatlan végrendeleteket a helytörténészek nem nagyon használtak fel, még a levéltári forrásokra alaposabban támaszkodó falumonográfiákban sem találkozunk ezek adataival 180 - így most napvilágra kerülő forrásaink sok új ismerettel gazdagíthatják a kutatást. Végezetül egyetlen jelenségre utalnék még: néhány végrendeletben a helyi és az „országos" történések erős összefonódását figyelhetjük meg; testálóink néha szenvedő alanyai, máskor viszont „alakítói" a „Történelem"-nek, amint ezt Nagy György 1663-ban kelt végrendeletének (24. sz.) idézett bevezetőjéből már láthattuk. Nézzünk még néhány példát erre is! Marczaltőy Miklós 1629-ben papírra vetett utolsó rendelése (Függ. 2. sz.) több izgalmas „köztörténeti" fontosságú részletet is tartalmaz. Elmondja pl., hogy Zay Annát amikor feleségül vette, „Boczkay hada előt en Szent Mihali napian haltam el uele, es mindgiart kikeletben aldozo czőtörtőkőn Boczkay hada mindniaiunkat el lépet, es akor minden maiorsagunk el ueszet, semi nem marat egieb koczis louainknal, ..." (121. p.); részletesen leírja, hogyan foglalta el és rabolta ki frankai malmát Nadasdi László (124. p.); képet kapunk Kőszeg környékének „labilis" helyzetéről (125. p.; hol Ausztriához, hol hazánkhoz tartoztak a terület községei 181 ); megtudjuk, hogy frankai malmát háromszor, a locsmándit pedig kétszer építette fel, mivel „Boczkay hada es Betlehen hada el puztetuan, mindenkor megh kellet nagi kőlczegemel czinalnom" (128-129. p.); és láthatjuk azt is, hogy nála a jelentősebb eseményekhez kapcsolódik az időszámítás: eladásra szánt lovait „mingiart azon eőzel Szent Mihalj napian", „Betlehen Gabor indulatiakor" hagyta sógoránál, Tclekessy Teőrők Ferencznél (130. p.). Hosszú végrendeletéből még számos érdekességet említhetnék; de talán ennyiből is kitűnik a mindennapi életnek a „történelmi események"-kel való erős összefonódása. Vö. pl.: MIKÓ 1998. 44-50. p.; a Petőháza történetét feldolgozó kiadvány ugyan említi Zeke György 1637-ben kelt végrendeletének néhány intézkedését, ezeket azonban valószínűleg Dominkovits Péter publikációira támaszkodva teszi (vö.: ROZSONITS é. n. 14. p.). Az Alsó-Ausztriához tartozó községekről Id.: BARISKA 1993. 202-203. p.
