Tóth Péter: A Mária Terézia-kori úrbérrendezés kilenc kérdőpontos vizsgálatai Sopron vármegyében; I. Magyar és latin nyelvű vallomások (1767). (Sopron, 1998)
A falvak válaszai/Die Antworten der Dörfer
károkat vallanak. Épületre való fát az uraságok szoktak nekiek adni az határban lévő tilos erdőbül ingyen. A' korcsma Szent Mihály naptul fogva karácsonyig az helységé szokott lenni. Promontóriumok 109 nincsen. V. Úgy tartják, hogy egy egész helyes jobbágynak lehet 40-50 posonyi mérőre való szántó földgye is két calcaturára, de egyeránt nincsen: kinek több, kinek kevesebb, azt mint az conscriptio megmutattya. Az helyhez való réttyein pedig 10-20, több kevesebb a' conscriptio szerint, szekér szénája megterem. Sargyút is ritka esztendő, hogy ne takargyanak. VI. Amint föllebb, [in]puncto 3-tio az robot eránt vallást tettek, itt is a' szerint felelnek. Az robotra menő és onnénd visszatérő idejek is a robotban bévétetődőtt. Leginkább négy marhával szoktak robotolni az uraságoknak. VII. Nem emlékeznek, hogy valaha ezen helységbéliek magok mezei termésekbül az uraságoknak kilenczedet adtak volna, nem is tudnak ezen tekintetes nemes vármegyében ollyas helységet, a hol kilenczedet adnának; sem pedig az harmadik punctumban jelentett praestatión kívül készpénzt, vagy egyéb datiát sem nem hallották, sem pedig most az uraságoknak nem fizetnek. VIII. Három puszta hely vagyon ezen helységben, mellyek emberi emlékezettyektül fogva mindenkor puszták voltak; egyéb okát nem tudják mondani, hanem hogy a' kurucz világtul fogva mindenkor pusztán voltak. Azok pedig a földes urak által bírattatnak, hanem a' constitutivumikat jobbágyaiknak ki szokták adni, úgymint a' szántóföldeket föld köbölben, a' réteket pedig magok bírják. IX. Hét jobbágyok számláltak, a' kik migratitiusok, a' többiek pedig mind örökössek. Hasza János bíró X. Zsiray István X. Ötvös István X. Bálint István X. (P.H.) A vármegye által kiküldött összeíró Toronyi László fiskális." 0 [Gyóró, 1767. április 9.] Jelzete: MOL C.59.3142.cs.61.sz. szőlőhegyük A fiskális ügyészt és pénzügyigazgatót, a kincstár tisztviselőjét is jelentheti.