Tóth Péter: A Mária Terézia-kori úrbérrendezés kilenc kérdőpontos vizsgálatai Sopron vármegyében; I. Magyar és latin nyelvű vallomások (1767). (Sopron, 1998)

A falvak válaszai/Die Antworten der Dörfer

Valamint az első punctumban meg vagyon mondva, contractusról vagy urbáriumról nem emlékezünk. III. Ezen punctumra rész szerint az első punctumban már feleltetett, rész szerint pedig az 6. punctumban fog feleltetni. IV. Ezen helységnek egy fertál esztendőbéli korcsmáitatáson, úgy egy kis réten kívül (:mellyen négy közönséges szekér széna szokott teremni:) nincsen. Mi pedig kárainkat illeti, egy kevés­sé vizessebb időben nagyobb részén a mezőnknek gabonáinkat a' víz és annak árja el szokta veszteni, úgy nemkülönben határunknak szük voltára nízvést marháinknak legeltető hele is, úgy erdő sem lévén az határban, a' faizást is kintelenek vagyunk más urasságoktul árendá­ban fölvenni, mellyért is esztendőt által 55 forint készpínzt [fizetünk]. V. Mennyi és hány köböl alá való szántóföldek és rétek legyenek egy helyhez, az a' mostani vígben vitt conscriptióbul ki fog tetszeni. Sarjút pedig ritkán szoktunk kaszálni. VI. Tekintetes consiliarius Nagy Pál uram részérül való jobbágyok Szent György naptul fogva Szent Mihály napig minden héten egy napot két marhával, vagy pedig a helett gyalog két napot, azután pedig minden két héten marhával egy napot, vagy pedig minden héten gyalog egy napot; úgy nemkülönben Szent László király naptul fogva Szent István napig minden nap, akár gyalog, akár pedig marhával kévántatott, szolgáltak. Járosy András uram részérül valók pedig: minden héten esztendőt által egy napot marhával, vagy pedig a' helett két napot gyalog köllött szolgálni, hasonlóképpen Sarlós Boldogasszon naptul fogva Szent István napig minden nap marhával vagy gyalog; a' midőn pedig szénahordás és gabonának takarulása volt, marháinkkal-szekereinkkel megjelenni, azonkévül aratót is adni kéntelenítettünk. Fát pedig a' midőn hordottunk a' NagyerdŐrül marhával-szekérrel tiszta másfél napot is eltöltöt­tünk és csak egy gyalog napszámban vétetődött bé. Guary uram árvái jobbágya is hasonló szolgálatot tesz, mint Járossy úrnak jobbágyi. Csernél László uram részérül valók pedig robotot nem szolgálnak, hanem mindenik 15 forint árendát fizet. VII. Kilenczedet még ezideig semminemű termisünkbül nem adtunk, nem is hallottuk, hogy ezen nemes vármegyében lévő más dominiumokban is ezen név alatt szokásban lett volna. A'

Next

/
Oldalképek
Tartalom