Tóth Péter: A Mária Terézia-kori úrbérrendezés kilenc kérdőpontos vizsgálatai Sopron vármegyében; I. Magyar és latin nyelvű vallomások (1767). (Sopron, 1998)

A falvak válaszai/Die Antworten der Dörfer

Ezen punctumra is rész szerint az első punctumban, rész szerint pedig az 6-ik punctumban feleltetik. IV. Ezen helységnek egyéb haszna nincsen, hanem egy fertál esztendőbéli korcsmáitatás, és az házakhoz felosztatott erdejök, mellybül szükségünkre épületre és tűzre fáizunk. Azon kívül az uraságtul bírtunk eddig nyolcz hold földet, mellyet az helység számára szoktunk bevetni, úgy nemkülönben ugyan az uraságtul házainkhoz és conscribált földeinken kívül 12 hold földet, mellyektül 21 forint censust adtunk esztendőnkint. Mi pedig kárainkat illeti, legterhessebb, hogy az határunknak szűk voltára nézve marhá­inknak legeltető helyet más uraságoktul kell arendálnunk, mellyért esztendőnként 34 forint készpénzt [adunk], azon kívül pedig 42 napot szolgálunk marhával. Nemkülönben az me­zőnkön vizessebb esztendőkben minden gazdának legalább két holdra valót a víz el szokott rontani. Azon kívül igen csekéll rétjeink lévén, egész télen pénzes szénával kell marháinkat tartanunk, úgy az quartélyos lovaknak tartására szükséges szénát is egész esztendőre hason­lóképpen készpénzen megszerzeni kénteleníttetünk. Nem kevés nehézségünkre vagyon az is, hogy az uraság bizonyos 500 forint summának interessét 134 300 forintnak 6 forintjával, 200 forintnak pedig 5 forintjával veszi meg rajtunk interessét, holott nem tudjuk, miért, vagy mikor kérte volna föl az helység. V. Minemű és hány szántóföldek légyenek az helyekhez, a conscriptióbul ki fog tetszeni. A réteken, ami kevés vagyon, sarjú is szokott kaszáltatni. VI. Ezen helységben bizonyos robotunk nem volt, hanem az uraság két táblájának egyik eszten­dőre 30, másik esztendőre penig mintegy 40 holdra valóknak mindennemű szántásbéli munkáját elvégezni, azokat elvetni, boronálni, s abban termettet learatni, behordani és öszverakni tartoztunk, az uraságnak mintegy 13 szekérre való rétjét lekaszálni, fölgyújteni és behordani, úgy az uraságnak itt, az helységben lévő házához elegendő fát bevinni, minden s. v. trágyáját a majorbul kihordani, az uraság majorjánál kerteket fonni, házfödelet, midőn kívántatik, igazéttani, úgy az itten termett gabonáját Sopronban felhordani köteleztetünk. Mindezeken kívül árendát fizetünk 99 forintot, 96 dénárt minden esztendőben, úgy nemkü­lönben egy egész helyes 1 kappant, 1 csirkét, 12 tojást és 1 iccze vajat, az fél helyes pedig ennek felét adta. IM kamatát

Next

/
Oldalképek
Tartalom