Házi Jenő emlékkönyv (Sopron, 1993)

Település — Társadalom — Politika — Kultúra (Források és tanulmányok Sopron város és megye történetéhez) - Bircher Erzsébet: A helyi politika autonómiájáról (Sopron a két világháború között)

identifikációs kényszer nyomán érzékelhető minőséggé vált a „soproniság". A városla­kók soha el nem feledkezve saját történelmi érdemeikről minden lehetőt megtettek ennek a helyzetnek a tudatosításával azért, hogy a politikai döntéshozók minél nagyobb arányú támogatását elnyerjék. A kifelé mutatott összefogáson és a közös célok érvényességén ugyan sok kisebb-nagyobb repedés alakult ki, de még így is jelentős volt a város megítélé­sében, támogatottságában. Volt azonban még egy olyan terület, amelynek néhány eleme elég ahhoz, hogy érzékel­tesse: a „soproniság" valóban befelé is minőséget jelentett, ez a terület a szociális gondos­kodásé. Modellként a legproblémásabb időszakot a világgazdasági válságot az akkori problémák, krízisek, kezelését mutatjuk be. Elöljáróban le kell szögeznünk: a válság Magyarországon legkisebb mértékével épp Sopronban és környékén találkozhattunk. Azok azonban, akik elvesztették munkájukat, csődbe mentek, a város viszonylag jobb mutatóitól nem oldhatták volna meg gondjaikat. A legnagyobb segítséget a város vezetése adta, élén Thurner Mihállyal, akit 1932-től a szociálpolitikai tevékenységének elismeréseként a Városok Szociálpolitikai Osztályának elnökévé választották. * Közmunkát hirdettek, az országos átlagnál jóval magasabb bé­reket fizetve érte. Gyáraknak szerzett megrendelést, s valamennyi, ezekben az években a városba érkezett kormányzati támogatást a nyomor enyhítésére használta. A népszava­zás győzelmének 10 évenkénti megünneplése mindig pontosan jellemezte a város pilla­natnyi állapotát. Mig 1921 -ben a gazdaságot gátló jogi korlátok feloldásáért szállt síkra a város, addig 1931-ben segélyt kért, amelyet ki is osztott a szegények között. Többször pótadót is kivetettek az inség enyhítésérc. Sopronban 1932-től bevezették a koldulási alapot, melyhez a „koldusbíró" funkciója is csatlakozott, aki feladata szerint az idegen koldulókat tartotta távol a várostól. A város népkonyhát, ideiglenes napközi otthont mű­ködtetett. A város, mely még beszűkült lehetőségeivel együtt is gazdagabb volt mint a legtöbb magyar település, jelentős anyagi tartalékokkal is bírt, elég bölcs volt ahhoz, hogy az utóbbiakat felhasználva segítsen a bajokon. Patriarchális és nem paternalista gondos­kodásról kell beszélnünk: a gyűjtéseken adakozók pedig emberi kötelességnek, s nem áldozatnak minősítették a velük egy városban lakókon való segítést. A szociális gondoskodáshoz megfelelő ideológiai hátteret biztosított Sopronban az erős keresztényszocialista jelenlét. A keresztényszocializmus, a társadalmi kiegyenlítést, a revolució helyett az evolúciót és a keresztényi erényeket, köztük a segítőkészséget he­lyezte érvrendszere előterébe. A „Rerum novarum", XIII. Leo pápa 1891. évi enciklikája volt az alapvetése mindannak, amit a keresztényszocialista szociálpolitikaként ismerünk. A szociálpolitika, melynek része a foglalkoztatás, munkafeltételek, bérek, árak, lakás­helyzet és társadalombiztosítás, ebben a korszakban leginkább szegénypolitikából állt. Erről azonban nem a politikai rövidlátás tehet, hanem a gazdasági életnek azok a hullám­zásai, melyek az egyik válságból a másik válságba tartva kevés kitörési lehetőséget bizto­sítottak a szociálpolitika teljes kibontakoztatásához. Az országos törvényhozás sok, e területet érintő jogszabályt alkotott, melyben a ke­resztényszocializmus és a liberalizmus vitáiból kialakult szabályozási normák alapján az 1927:XXI tv, a betegségi és baleseti kötelező biztosításról rendelkezett az 1928:XL tv. az öregség, rokkantság, özvegység és árvaság esetére szóló kötelező biztosítást írta elő az 1937:XXXVI tv. pedig a minimális munkabérről, maximális munkaidőről és kötelezően kiadandó szabadságról rendelkezett. Magyarország két világháború közötti szociálpoliti-

Next

/
Oldalképek
Tartalom