Házi Jenő emlékkönyv (Sopron, 1993)
Település — Társadalom — Politika — Kultúra (Források és tanulmányok Sopron város és megye történetéhez) - Bircher Erzsébet: A helyi politika autonómiájáról (Sopron a két világháború között)
hogy a város rosszul, rossz hatékonysággal él ezzel a hatalmas vagyonnal. A viták ellenére kétségtelen tény, hogy ennek a birtoktestnek a jövedelmei hozzájárultak ahhoz, hogy a város a legsúlyosabb gazdasági, szociális problémákat enyhíteni tudja. A gazdasági válság is hozzájárult, hogy akár Sopron, akár a munkaerő piacot jelentő közvetlen környezete számára állandóan szűkült az agrár tér. Nőtt a válság lefutása utáni években az ipari termelés, melyhez hozzájárult az a központi kormányzati politika, amely a decentralizáció fontosságát hangsúlyozta, azt támogatta. A „vidéki gócok" között, ahogy a kiszemelt városokat nevezték, ott volt Sopron is. Mind a polgármesteri jelentések szerint, mind a statisztikák tükrében városunkat az erősen emelkedő iparforgalmú városok közé sorolták, mely az iparban foglalkoztatott népesség arányának gyors emelkedésével magyarázható. Nőtt a segédmunkások aránya, s eleve magas volt az ipari tisztviselők aránya. A közszolgálatban és a szabad foglalkozásúak arányát tekintve pedig továbbra is megtartotta ötödik helyét az országban. * Az 1930-as években az egész országban nálunk volt a legkisebb a segédszemélyzet nélkül dolgozó vállalatok száma, viszont nálunk volt a legmagasabb all -20 segéddel dolgozók, gyári jellegűnek még nem mondható vállalatok jelenléte. 26 * Az iparosodást bizonyító statisztikai adatok ellenére a város lakóinak jelentős hányada élt őstermelésből, s nagyon sokan az ipari munkát végzők közül — főként a képzettebbek — a kisiparosok voltak 1 -2 hold szőlő, vagy szántó birtokosai. * Mindezeket összegezve: Sopron a két világháború között kilábalt abból a gazdaságikereskedelmi térvesztésből következő nehéz helyzetből, mely sajátosságaiból adódóan súlyosabb problémát jelentett itt, mint másutt az országban. Tette mindezt úgy, s ez legalább akkora pozitívum, mint az iparfejlődés, hogy ezekben az évtizedekben sem alakult ki olyan iparszervezet, mely erőszakosan változtatta volna meg a város társadalmi struktúráját. A korszak végére a következő iparágak voltak a város gazdaságának összetevői: a textilüzemek dominanciája mellett a téglagyárak, az élelmiszeripar, vas-és fémipar üzemei voltak jelen. Külön kell szólni a városi közüzemek között a városi erdőgazdasági és faipari üzemről, mely a város saját 10.000 holdas erdejére épült. Megmaradt a kereskedelem, a szőlő-és bortermelés: az őstermelők fontossága is. A tervekből sok elképzelés nem valósult meg, így a legnagyobb léptékű „a legyen Sopron az ország szárazföldi kikötője" sem, a gondolat feltámadását az. 1990-cs választások idején tapasztalhattuk. Kríziskezelés, szociális gondoskodás A gazdaság fejlődésének épp úgy van ára mint a válságainak. Ezt az árat többnyire mi emberek fizetjük meg, s a hatalom — akár központi, akár helyi — csak az „ár mérséklésére" a válság enyhítésére törekedhet. Tévedés lenne ugyan azt gondolni, hogy krízisek csak válságok, bajok nyomán léphetnek fel, de sajnos régiónkban évtizedek óta okoz nagyobb társadalmi feszültséget a gazdasági élet zavara, visszaesése, mint a hirtelen fellendülés okozta társadalmi szerepváltásokból, beilleszkedési zavarokból eredő feszültségek. Az 1920-as, 30-as években a városnak két igazán nagy krízist kellett végigélnie, az újrakezdés gondjait és a gazdasági világválság következményeit. A Sopron hovatartozása körüli csatározások egy pozitívummal biztosan jártak. A városlakói lúllendülvc a nemzetiségi, vallási és érdekellentéteken szövetségre léplek a közös cél, Sopron nagyságának megvédéséért. Ez az összefogás, a kiélezett történelmi szituáció következtében fellépő
