Házi Jenő emlékkönyv (Sopron, 1993)
Település — Társadalom — Politika — Kultúra (Források és tanulmányok Sopron város és megye történetéhez) - Filep Antal: Az ajtó előtti boltozat (A Kisalföld népi építészetének speciális építészeti eleme)
1950-es évek második feléig nem indultak meg (vagy nem válhattak folyamatossá ) a rendszeres kutatások. 4 ^ Jelen írásunkkal egyszerre szeretnénk szolgálni a hazai történeti kutatásmunkásainak néprajzi valóságismeretét, és szeretnénk hozzájuk közelebb hozni azt a tájat, amelynek szülötte és múlhatatlan érdemű kutatója volt Házi Jenő. Hiszen csallóközi, Pozsony megyeszéli szülőhely, Vasárut is ebbe a tájba gyökerezett. Életműve, Sopron történetének szolgálata is ehhez a nagytájhoz kötötte. A hajdani Sopron (és Mosón) megyei németség kultúrája szervcsen kapcsolódott - ha szabad előrevetve megállapítanunk — a kisalföldi magyarság Mosón, Pozsony, Győr, Komárom megyei tömbjének műveltségéhez, amint szoros szálakkal kötődött a térségben élő szlováksághoz és a szomszédság morva népéhez is, illetve a 16. és 17. század folyamán ide elvetődött horvátsághoz. Sajátos feladatra szeretnénk vállalkozni. Elsősorban etnográfus elődeink hagyatéka révén olyan, az egykorú valóság ismeretére vonatkozó fényképes dokumentumokat igyekszünk elemezni, amelyek társadalmi, közösségi érvényét, hitelességét pályánk elején az ötvenes, hatvanas években még éppen megállapíthattuk, ellenőrizhettük, de amelyek mára már szinte nyomtalanul elenyésztek. Elmúlásuk a kultúrál hordozó közösség egyes tagjainak szubjektív döntésétől is függött, de főként az játszoll közre, hogy a mezőgazdaság politikai elhatározása átszervezése alapvetően megváltoztatta a népi kultúra társadalmi, gazdasági körülményeit, visszafordíthatatlan változásokat indított meg a középkor óta lényegében folyamatosan és töretlenül fejlődő életformában, táji kultúrában. A kisalföldi építőhagyomány egyetlen sajátos vonását, a nemzetközi összehasonlító vizsgálódások számára is ígéretes elemzést kínáló szerkezeti és formai elemét emeljük ki, hogy példát kínáljunk, hogy a mai, a közel múltbeli vagy a 80-90 évvel ezelőtti kortársi vizsgálódások történeti értékét bizonyítsuk. Szeretnénk felvillantani, mi mindenben adhat a népi és a táji tradíció segítséget történeti folyamatok megismeréséhez. Előre szeretnénk bocsátani, hogy hosszabb ideje vizsgáltuk a magyar népi építkezés hagyományait, történeti fejlődését, táji típusait. Kiderült, hogy mind a Dunántúl délnyugati, mind középső (többnyire középhegységi vagy nagyon erősen tagolt dombvidéki jellegű) tömbjeitől erősen eltérő és jól elkülöníthető a kisalföldi térség. Nyelvterületünk északi peremvidékén hasonló elkülönülés mutatkozik: az ún. északi háztípus sok jellegzetessége bukkan fel, ebben a területsávban nagyon sok az eltérés a Kisalföld Duna menti tájainak építkezési gyakorlatával összevetve. Mosón, Pozsony, Győr, Komárom, Esztergom megyékben szabadkéményes füsttclenítésű konyhákkal, külső fűtésű (azaz konyha felől fűtött) szobákkal épített lakóházakkal találkozhatunk. Ezzel együtt járt az is, hogy az épületek lakásrészébe a kéménycs konyhán át vezetett a be járat. Szoba-konyha-kamra, szoba-konyha-szoba beosztást alakítottak ki. Feltehetően ez a gyakorlat a késő-középkorig nyúlik vissza, hiszen Győr, Mosón, Pozsony magyarságának lakóházaiban (beleértve a Komárom megyének Vágtól nyugatra fekvő területeit) olyan alaprajzi beosztású házakat építettek, amelyeket a hódoltság alatt a Duna-Tisza közén, a Tiszántúlon a hódoltság alatt elpusztult falvakban régészeti ásatásokból ismerünk, s amelyekre még a 19. század közepén a legidősebb nemzedék Kecskeméten emlékezett. * Ezzel a történeti tradícióval függ össze az a tény is, hogy az említett kisalföldi körzetekben az. 1960-as évek elején szélcskörben alkalmazott megoldással egyező gyakorlatot talált a kutatása szentendrei szigeten, a tolnai Duna mente síkságán. 6 ^ Mindkét esetben olyan közösségek tartolták fenn ezt a hagyományt ahol a települések
