Házi Jenő emlékkönyv (Sopron, 1993)

Település — Társadalom — Politika — Kultúra (Források és tanulmányok Sopron város és megye történetéhez) - Horváth József: Káptalanvisi végrendeletek a XVII. századból

- 1652-ben Maior Gergely rendelésénél tanúskodik Molnár István „akkor­beli hegymester esküdtje" 35 '; - 1686-ban Soronok Mihály egyik tanúja Czímazia István egyházfi: nem tudjuk, hogy azonos lehet-e az 1693-ban bíróként szereplő Chizmazia Ist­vánnal *; - míg 1693-ban Zidanes Pálnak két tisztségviselő tanúja is van: Molnár Pé­ter hegymester és Horvát Miklós céhmester. 37 * Név szerint ismert visiek. Káptalanvis XVII. századi történetéről annyira keveset tudunk, hogy minden véletlenül előbukkanó adat fontos lehet. Különösen keveset tudunk arról, hogy kik, milyen családok lakták a falut. Az 1941-ben megjelent rövid összeállítás erről csak annyit említ, hogy a Szabók, a Molnárok, a Kovácsok és a Somogyiak 1647 óta, további 11 megnevezett család pedig 1727 óta szerepel a község életében. * A publikált egyházlátogatási jegyzőkönyvekben is csak néhány név fordul elő: így pl. 1647-ben Joan­nes Szalay, Stephanus G ialui és Andreas Balogh, 1659-ben pedig Stephanus Kovacz, Ge­orgius Szabó és Joannes Bognár neve említtetik, a visi egyház adósaként. 39 * Ezen elszórt adatokhoz képest „kincsesbánya" az általunk vizsgált hat visi végrendelet: bennük együt­tesen nem kevesebb, mint 86 visi személy említtetik névszerinti Közülük 6 testálóként, 13 a végrendelkező megnevezett családtagjaként — melleltük 4 olyan családtag is van, akire csak utalnak, de a nevüket nem emlílik —,8a testáló adósaként, 14 hitelezőjeként, 41 végrendeleti tanújaként, 4 pedig egyéb minőségben fordul elő. Végrendeletenkénti meg­oszlásukról ld. az alábbi táblázatot: Év Testáló­Család­Adós­Hitele­Tanú­Egyéb Össze­kén t tagként ként zőként ként sen 1600 1 1 3 — 8 — 13 1613 1 3 — 6 7 17 1643 1 1 — — 7 9 1652 1 1 5 — 6 1 14 1686 1 3 — 8 5 2 19 1693 1 4 — — 8 1 14 Összesen 6 13 8 14 41 4 86 E gazdag névsor elemzése külön tanulmányt érdemelne : ehelyütt csak néhány csa­ládnév első előfordulására hívnánk fel a figyelmet! így 1600-ban az Altai, a Maior, aToth, a Mathe, a Pinter és a Hegedős név már említtetik; 1613-ban a Nemet, Varga, Molnár, Egied, Kormos és Visi nevek is előfordulnak több más mellett; 1643-ban a Somogy, Racz­keuy, Szabó, Köreös, Kranczy és Nouak nevek is szerepelnek; 1652-ben a Sarank, a Vida,

Next

/
Oldalképek
Tartalom