Tóth Imre: A Nyugat-Magyarországi kérdés 1922-1939; Diplomácia és helyi politika a két háború között - Dissertationes Soproniensis 2. (Sopron, 2006)
II. ÁLTALÁNOS ÁTTEKINTÉS
így Wilsonnak is módja lett megismerkedni a kérdéssel. Hasonlóan tájékozódott az angol kormány is, mely Thomas Cunninghame főmegbízott révén szerzett információkat Nyugat-Magyarországról. 110 A terület átadásának javaslata annál is inkább használható ötletnek bizonyult, mivel általa mód nyüt az elsősorban cseh politikusok által követelt ún. korridor-tervek meghiúsítására. A déli és északi szláv területeket összekötő folyosó gondolata feltehetően már 19. század közepén felmerült értelmiségiek között és egyetemi hallgatók körében. Az Osztrák-Magyar Monarchia fennállása alatt ezek az álmodozások azonban természetesen nem számíthattak sikerre. Az első világháborút közvetlenül megelőzően, 1914. június 7-én, Karel Kramár - a későbbi Csehszlovákia első miniszterelnöke - terjesztett elő egy csaknem negyven oldalas memorandumot az orosz követnek. Ebben olyan nagyszláv állam eszméjét vázolta, mely a cári korona égisze alatt egyesítette volna a lengyel, cseh és szlovák területeket. Bulgária és a szerbek által létrehozott délszláv állam kapcsolódása révén - a tervezet szerint - egy hatalmas, „Nagyszláv föderáció" jött volna létre. A két államcsoport kapcsolatát nyugaton a „Korridor" lett volna hivatott biztosítani, mellyel egyben Ausztria és Magyarország különválasztását is el lehetett érni. A Trieszt és Fiume felé közlekedési útvonalként is szolgáló sáv azonban - ellentétben a későbbi korridortervekkel - elsősorban osztrák területeket foglalt volna magában. 111 A Kramár és Václav Jaroslav Klofac háború előtti közép-európai rendezési tervében szerepelt korridor ötletét az emigrációba vonult Tomás G. Masaryk vetette fel Robert William Seton-Watsonnak, a Közép-Kelet Európával foglalkozó befolyásos angol történésznek. Az elképzelés lényegét később kifejtette az angol kormány számára készített, 1915. május 3-i memorandumában is. Az elgondolás Eduard Benes „Détruisez l'Autriche-Hongrie!" című vitairatában is megjelent, 1916-ban. 112 A Pozsony és Zágráb közötti korridor terve jelentős magyarországi területek, Pozsony, Mosón, Sopron, Vas és Zala megyék egy részének elvétele árán volt csak megvalósítható. Az így kialakított területsáv északi része a csehszlovák, a déli a szerb-horvát államhoz került volna. A későbbi győztes államokban néhány értelmiségi, például a francia Louis Leger, a College de France, és Ernest Denis a Sorbonne tanára karolta fel a cseh elképzeléseket. Ok 1917ben olyan pánszláv konföderáció szándékával is előálltak, mely integrálta volna Lengyelországot, Csehszlovákiát, Jugoszláviát, Bulgáriát, esetleg Romániát és Görögországot is. Az államszövetség észak-déli összeköttetését a korridor biztosította volna. 113 Benes 1918 októberében, a Monarchia kapitulációja után, javasolta a szövetségeseknek, hogy Olaszország felől észak felé, Csehország irányába törjenek előre, és kerüljenek a még hadat viselő Németország hátába. Az indítvánnyal a szláv korridor útját is megpróbálta egyengetni. 114 Amikor a háború után a kérdés - a csehszlovák delegáció jóvoltából - újból előkerült, nem volt olyan nagyhatalom, mely támogatta volna. Ellenezte az amerikai békeküldöttség, Wilsonnal az élen, s szintén elutasította Nagy Britannia kormánya és tárgyalódelegációja. A közvetlenül is érdekelt Olaszország pedig a leghatározottabban tiltakozott az elképzelés ellen, mivel a Monarchia megszűnésével kibontakozó ambícióinak mindenfajta hatalmi szerveződés - így a nagyszláv birodalom is - útjában állt volna. 115 Az olaszokat ráadásul a Szerb-HorvátSzlovén királysághoz fűződő feszült viszonyuk miatt is nyugtalanította egy olyan területsáv 110 Ormos Mária: Civitas Fidelissima. Népszavazás Sopronban 1921. Győr, 1990, Gordiusz, 20. o. 111 Schlag 2001. 240-241. o. 112 Ormos 1997. 9. o. 113 Romsics 2001. 58. o. 114 Schlag 2001. 247. o. 115 Ormos 1990. 23-26. o.
