Tóth Imre: A Nyugat-Magyarországi kérdés 1922-1939; Diplomácia és helyi politika a két háború között - Dissertationes Soproniensis 2. (Sopron, 2006)
II. ÁLTALÁNOS ÁTTEKINTÉS
létrehozása, mely katonai szempontból veszélyeket rejthetett magában. A térség Ausztriának ítélése, amellett hogy az osztrákok életesélyeinek javítását szolgálta, lehetetlenné tette mindenféle korridor létesítését is. A nyugat-magyarországi terület kérdése hosszú ideig egyáltalán nem szerepelt a békekonferencia témái között. Az 1919 májusában Párizsba érkezett Karl Renner kancellár azonban elő kívánta terjeszteni a bécsi kormány nyugat-magyarországi javaslatait. Az osztrák békedelegáció követeléseihez a kézenfekvő etnikai indokok mellett, a magyarországi Tanácsköztársaság léte, és az onnan terjedő bolsevik métely is érveket szolgáltatott, jóllehet a döntésben ez utóbbi nem játszott meghatározó szerepet. A Legfelsőbb Tanács 1919. május 27-31. között fogadta csak el a nyugat-magyarországi térség Ausztriához csatolásának gondolatát. Mivel azonban Bécs nem rendelkezett számottevő katonai erővel, a terület birtokvételére várnia kellett a békeszerződések aláírásáig, illetve ratifikálásáig. Addig az átadásra kijelölt területek magyar közigazgatás alatt maradtak. A döntéshozó nyugati hatalmak - főleg a franciák - azonban 1921-ben már nem siettették a térség osztrák birtokba adását. A fellángoló, sőt egyre virulensebbé váló Anschluss-vágy miatt ugyanis Franciaország hajlott arra, hogy Ausztriát megrendszabályozza. A magyar kormány 1921. július 15-én, külügyminisztere révén igyekezett tudtára adni a franciáknak, hogy Magyarország Sopron és környéke megtartásának fejében hajlandó lenne az elcsatolásra ítélt területek békés átadására. Telekiek hasonló javaslattal léptek Olaszország elé is. Bár elvileg sem Párizs, sem pedig Róma nem zárkózott el a magyar indítványtól, a folyamatot kizárólag fordított irányban voltak hajlandók tudomásul venni, vagyis mindennek feltételéül Burgenland kiürítését követelték. E helyett azonban felkelés robbant ki a területátadás megakadályozása érdekében. Augusztus 27-én Pinkafőnél (Pinkafeld), másnap pedig Ágfalvánál támadták meg a bevonuló osztrák csendőröket magyar csapatok. Szeptember elejére gyakorlatilag egész Nyugat-Magyarország irreguláris magyar alakulatok kezére jutott. Burgenland átadását megakadályozandó, október 4-én Prónay Pál Felsőőrön (Oberwart) kikiáltotta a Lajtabánságot mint a terület autonóm államát. Több kerülőút megtétele után, olasz közvetítéssel sikerült a magyar és az osztrák elgondolásokat közelíteni egymáshoz. A rá nehezedő nyomás alatt az osztrák kormány kénytelen volt belátni, hogy a terület megtartását képtelen csendőri erőkkel biztosítani. Haderő alkalmazását pedig a nagyhatalmak ellenezték, mert úgy vélték, ez csak tovább mérgesítené a helyzetet. Ekkor kezdett körvonalazódni, hogy a helyzet kulcsa Sopron és környéke státuszának újrarendezése lehet. Chiapozzi Augusto Biancheri bécsi olasz követ, kormányával is dacolva, szeptember 10-én nyújtott be Sopron átengedését tartalmazó kompromisszumos javaslatot Schober kancellárnak. A gondolatot végül sajátjává tette Deila Torretta olasz külügyminiszter is, aki szeptember 15-én már magyar kollégája garanciavállalását közvetíthette Bécsbe arról, hogy a budapesti kormány azonnal kiüríti Nyugat-Magyarországot, ha Ausztria végérvényesen átengedi Sopront és környékét Magyarországnak. 116 Delia Torretta és Johannes Schober személyes találkozása után a kancellár lényegében elfogadta a „Sopronért Burgenland" formulát, ám ragaszkodott hozzá, hogy a városról való lemondást nagyhatalmi döntés előzze meg. A Nagykövetek Tanácsában azonban késett az erről szóló határozat. Az ügyet korábban felvállaló és most lassuló olasz diplomácia élénkítése érdekében Bánffy Miklós Benes csehszlovák külügyminisztert is felkérte a közvetítésre. A tárgyalásokon az osztrák fél kijelentette, hogy ragaszkodik a népszavazási formula alkalmazásához, bár jól tudja, hogy a probléma így Magyarország javára fog eldőlni. Másként azonban nem tudja Ausztria lemondását igazolni saját közvéleménye előtt. Nyitott volt még ellenben az a kérdés, hogy a 116 Ormos 1990. 127-132. o.
