Németh Ildikó: Sopron középfokú és középszintű iskolái a 19. században - Dissertationes Soproniensis 1. (Sopron, 2005)

3. SOPRON KÖZÉPFOKÚ ÉS KÖZÉPSZINTŰ ISKOLAHÁLÓZATÁNAK KIÉPÜLÉSE

Korcsolyázó Egylet, 1897-ben a Soproni Sempronia Kerékpáros Egyesület, 1900-ban a Soproni Football és Atlétikai Club. 1903-ban alakult meg a testmozgásért és a városkörnyéki erdők szépítéséért egyaránt sokat tevő Dunántúli Turista Egyesület.

76 Az 1914-ben kitört első világháború szinte teljesen szétzilálta az egyesületi életet. A tagok szétszóródása, hadba vonulása, az anyagi támogatás leszűkülése és elmaradása sok egyesület létezését megnehezítette, vagy éppen lehetetlenné tette. A háborút követő első évek bizonytalansága sem kedvezett az egyesületi élet stabilizálódásának, az 1920-as évek nyugalmas időszaka kellett ahhoz, hogy a társadalmi szerveződések — megváltozott formában — újra megjelenjenek. 3-2. Az ISKOLAHÁLÓZAT KIÉPÜLÉSE Sopron évszázadok óta Magyarország nyugati határvidékénekjelentős iskolavárosa. Középszintű iskoláinak — különösen az evangélikus líceum, de akár a bencés gimnázium vagy az orsolyiták leánygimnáziuma — történetével sokan foglalkoztak, már a múlt század közepétől írtak összefoglaló tanulmányokat, iskolatörténeteket. Arról azonban, hogy hogyan alakult ki ez az iskolahálózat, milyen kapcsolatban voltak egymással az iskolák, az iskolarendszer egyes elemei hogyan épültek egymásra, mindezidáig kevés szó esett. A következő fejezet az iskolahálózat kiépülését, egyes iskolatípusok fejlődését kívánja nyomon követni az egyes tanintézetek bemutatásával. Tekintettel arra, hogy a történések több párhuzamos síkon egyszerre futottak, lehetetlen akár egy iskola történetén belül is szigorú kronológiai sorrendet tartani. Mégis igyekeztem a lehető leglogikusabbnak tűnő módon, egy-egy iskolatípus fejlődésének történetét időrendben végigkövetni, és a hozzá kapcsolódó, belőle-mellette alakuló további iskolákat külön alfejezetekben tárgyalni. Nem lehetett célom a lehető legrészletesebb iskolatörténetek megírása és egymás mellé fűzése: sokkal inkább bizonyos szerveződési folyamatokat, tendenciákat szeretnékbemutatni, ahogy a középszintű és középfokú tanintézetek egyre több és árnyaltabb lehetőséget kínáltak a továbbtanulásra, a szakismeretek megszerzésére. Ahhoz, hogy az iskolákat, iskolatípusokat értékelni és egymáshoz mérten is viszonyítani tudj am, igyekeztem azonos kritériumok szerint leírni őket. Volt, ahol ezek a szempontoka rendelkezésre álló dokumentumok (értesítők, iskolai iratanyag, tankerületi főigazgatói jelentések) tükrében részletesebb elemzésre adtak lehetőséget, más esetben meg kellett elégednem az alapadatokkal. A leírások helyes arányainak megőrzése végett bizonyos iskoláknál lemondtam a bővebb adatközlésről és csak az általam előzetesen meghatározott szempontok szerint végeztem el az adatgyűjtést. Igyekeztem az iskola alapítására, szervezeti változásaira, épületére, a tanított tananyag érdekesebb, ill. az iskolatípusra különösen jellemző vonatkozásaira, a tanítás nyelvére, a tanárokra és a diákokra vonatkozóan átfogó képet adni. Ezeknek az adatoknak egy részét a függelékben közölt adattárban is feltüntettem, kiegészítve más, az adott iskola történetének kutatásához szükséges utalásokkal. 3.2.1. Rövid áttekintés a város elemi iskoláiról, mint a középszintű iskolahálózat alapjairól A középszintű iskolákbemutatásakor elengedhetetlen, hogy legalább vázlatos értékelést kapjunk a megelőző lépcsőfokról: az alapfokú elemi iskolákról. A város középiskolásainak egy része a helyi elemi iskolákat látogatta: a más vidékről illetve távolabbi tartományokból érkező diákok az ottani elemi iskolákat végezték el. Nem célom, hogy részletesen tárgyaljam az alsófokú iskoláztatás történetét, csupán néhány összefüggésre szeretném felhívni a figyelmet. Mindenekelőtt arra, hogy a megfelelő szintű oktatás a középfokú tanintézetekben csak úgy volt lehetséges, ha a tanulók az elemi iskolákból a középfokú oktatás megkezdéséhez szükséges minimális tudással kerültek ki. Ennek eléréséhez szükség volt az elemi iskolai oktatás és a követelmények egységesítésére, a különféle felekezeti iskolák körülbelül azonos színvonalára, az állami tanügyi ellenőrzés és szankcionálási lehetőség megteremtésére, amely hosszadalmas, évtizedeken át tartó harcot jelentett az állami hatóságok és az iskolafenntartó felekezetek, községek és magánszemélyek között. Az egységesítés feladatával birkózott már az első Ratio Educationis, amikor szabályozta a népiskolák szervezeti felépítését és a tanítás módszereit, létrehozta a tankerületi székhelyeken mintául szolgáló normaiskolákat. A törvényi szabályozás, a szülők felelősségét és büntethetőségét is kimondó iskolakötelezettség csak az 1868-as népiskolai törvénnyel lépett életbe. Kötelezte a szülőket, hogy 6—12 éves gyermekeiket mindennapi elemi népiskolába, a 12—15 éveseket pedig ismétlő elemi népiskolába járassák. Ez a törvény mondta ki, hogy népiskolát minden jogi személy nyithat és fenntarthat: felekezet, község, állam, társulat és magánember. Sőt a közsé-