Németh Ildikó: Sopron középfokú és középszintű iskolái a 19. században - Dissertationes Soproniensis 1. (Sopron, 2005)
3. SOPRON KÖZÉPFOKÚ ÉS KÖZÉPSZINTŰ ISKOLAHÁLÓZATÁNAK KIÉPÜLÉSE
gyermekei mellett házitanítóskodással kezdte pályáját, mint Bunker János Rajnárd, Király József Pál, vagy Laehne Frigyes. Az 1870-es évektől a későbbi soproni tanárok jelentős része egyetemi tanulmányait Bécsben és Budapesten végezte, mint például Fialowski Lajos, Kárpáti Károly, Odörfer Kristóf vagy Wallner Ignác. Akik Magyarországon voltak egyetemi hallgatók, azok is igyekeztek külföldi tanulmányutat tenni, vagy egy-egy évet, szemesztert külföldi egyetemeken eltölteni. így tett a budapesti tudományegyetemen tanuló Fleischhacker Mór Fridolin, a Sorbonne vendéghallgatója, Göhring Teofil, aki Stuttgartban tanulmányozta a tornatanítás módszereit, Kapi Gyula, aki állami ösztöndíjjal járt Svájcban és Németországban, a Párizsban tanuló Laehne Miksa, testvére, a berlini bölcsészkart látogató Laehne Vilmos, a németországi tanulmányutat tett Lauringer Ernő, a Párizst, Rómát, Münchent megjárt Molnár Gyula, vagy a bázeli egyetemen tanulmányokat folytató Payr Sándor. Ezek a világlátott pedagógusok később a katedrán hasznosították utazásaik során megszerzett tapasztalataikat, amennyiben tágították diákjaik látókörét és megkísérelték őket is a világ jobb megismerésére ösztönözni. Az iskolai értesítők rendszeres rovatban tudósítottak évrőlévreatanulmányikirándulásokról,amelyekközt nem egyet külföldre szervezetek az iskolák tanárai. Ugyanez a mobilitás jellemző a tanárságra a pedagógusi pályán is. A tanárok legtöbbje más városban is eltöltött néhány évet, mielőtt Sopronba telepedett volna. Részben a kultuszminisztérium utasította a fiatal tanárokat állomáshelyük váltására, ahhoz mérten, hogy éppen hol volt szakképzett tanerőre szükség, részben saját kérésükre helyezték őket más intézménybe. Az idősebb, kinevezett rendes tanárokat általában kevésbé mozgatták. Természetesen vannak olyanok is, akik nem telepedtek le Sopronban, hanem néhány év után kedvezőbb fizetéssel vagy magasabb pozícióval járó állást vállaltak más városban. 6. Említésre méltók azok a tanárok is, akik egyetemi tanulmányaik alatt egyszerre két tanintézet hallgatói voltak — mai kifejezéssel élve párhuzamos képzésben vettek részt. Pollák Miksa párhuzamosan végezte berlini egyetemi tanulmányait és a Zsidó Tudományok Főiskoláját. Salamin Leó a budapesti bölcsészkar hallgatójaként a műegyetemen mérnöki tanfolyamra járt. Wallner János Sándor Bécsben a pedagógiai tanfolyam mellett éneket és zenét tanult. Több középiskolai tanár szerzett doktori oklevelet: Fialowski Lajos, Kárpáti Károly, Mika Károly, Pollák 47. kép - Seemann Kálmán főreáliskolai tanár Miksa, Romwalter Alfréd és Wallner Ignác. Sokan szakmailag képezték tovább magukat: tanítói és polgári iskolai tanári oklevelük után szerezték meg a tanítóképző intézeti tanári vagy a gimnáziumi tanári oklevelüket, mint például Hamar Gyula, Kárpáti Sándor, Salamin Leó és Völker József. 7. Figyelmet érdemelnek a művész-tanárok is, akikképzőművészeti főiskolai végzettséggel tanítottak a középiskolákban, tanári munkájuk mellett pedig festőművészkénttevékenykedtek.SteinackerKárolybécsi művészeti akadémiai végzettséggel érkezett Sopronba és lett a városi rajziskola igazgatója. Seemann Kálmán 1879 és 1883 között az Országos M. Kir. Mintarajziskolában Székely Bertalan és Schulek Frigyes növendéke, Csók István évfolyamtársa volt, mielőtt a soproni főreáliskola tanára lett. Kollégája, Häuser Károly Bécsben tanult festészetet. Seemann tanítványa volt Ágoston Ernő, aki a Képzőművészeti Főiskolán Ferenczy Károlytól tanult,majd rajztanárként visszatért egykori iskolájába, a főreáliskolába. 8. A tanári kar megbecsült és magasan képzett tagjai voltak a hitoktatók, akik egyszerre több iskolában is tanítottak. Evangélikus lelkész és hitoktató volt Gamauf Teofil Gottlieb, Kolbenheyer Mór és Petz Lipót, vároplébánosként és tanítóképző intézeti tanárként szerzett nevet Póda Endre. A város szinte valamennyi középiskolájában tanított az irzaeliták neológ közösségének rabbija, Pollák Miksa is. 9. A középiskolai tanárok az oktatás mellett tudományos munkát is folytattak. Országos és helyi lapok-