Egy új együttműködés kezdete; Az 1622. évi soproni koronázó országgyűlés - Annales Archivi Soproniensis 1. (Sopron-Budapest, 2014)
Diplomácia-kommunikáció - Molnár Antal: Carlo Caraffa bécsi nuncius az 1622. évi soproni országgyűlésen. A szentszéki diplomácia és Magyarország a harmincéves háború első időszakában
században még teljesen általánosnak számított. A „koronáknál” betöltött pápai követi tisztség a bíborost testület, a Szent Kollégium előszobájának számított. A 17. század első felében leginkább a párizsi és a madridi nunciatura vezetői aspirálhattak eredményesen a bíborosi kalapra, de a prágai—bécsi és a varsói követek közül is többen elnyerték a legmagasabb egyházi címet, míg a kisebb pápai követségek irányítói (egyeden kivételtől eltekintve) megbízatásuk lejárta után nem emelkedtek bíborosságra.4 A pápai követek tevékenységét — akárcsak világi társaikét — a kinevezésük után átvett részletes utasítás, a főinstrukció szabályozta. Munkájukról, illetve az állomáshelyükre, a diplomáciai akkreditációjukra és tágabb értelemben vett joghatósági területükre vonatkozó legfontosabb hírekről rendszeresen, általában heti jelentésekben (dispacd) tudósították az Államtitkárságot; a hivatali szabályok alapján a fontosabb témákról külön iratokban számoltak be. Az információkat a nuncius és közvetlen munkatársai a székhelyükül szolgáló uralkodói udvarokban szerezték be, ennek érdekében megvásárolták és olykor másolatban Rómába is továbbküldték a közkézen forgó kéziratos hírleveleket (avvisi). Az Államtitkárság mellett a nunciusok közvetlenül tartották a kapcsolatot a különböző egyházi ügyekben illetékes szentszéki dikaszté- riumokkal, különösen a Hitterjesztési (vagy Propaganda Fide) Kongregációval (Sacra Congregado de Propaganda Fide).5 A nunciusok jelentései és levelezése éppen a pápai diplomácia fejlettsége, a Szentszék követeinek több szempontból is privilegizált helyzete, elsősorban a helyi egyházi hierarchiával való szoros kapcsolatai miatt a legfontosabb diplomáciai források közé számítanak, és ezért az egyik legtöbbet vizsgált, kiadott és hasznosított forrástípusa a kora újkori európai történelem kutatásának.6 A rendkívüli anyagmennyiség, illetve a sokrétű és sokszor ismétlődő, Carlo Caraffa bécsi nunäus a% 1622. évi soproni országgyűlésen 4 Itt is csupán néhány összefoglaló munkára utalok: Pierre Blei: Histoire de la Representation Diplomatique du Saint Siège des origines à Taube du XIXe siècle. Città del Vaticano, 1982. (Collectanea Archivi Vaticani 9.) 275—294.; Michael F. Feldkamp-. La diplomazia pontificia da Silvestro I. a Giovanni Paolo II. Un profilo. Milano, 1998. 45—62.; Bernard Barbiche—S¿golène de Dainville-Barbiche-, La diplomatic pontificale de la paix de Vervins aux traités de Westphalie (1598—1648). In: L’Europe des traités de Westphalie. Esprit de la diplomatáé et diplomádé de Tesprit. Ed.: Lucien Bély. Paris, 2000. 555—566. Magyarul a legjobb áttekintés: Tusor Péter. A barokk pápaság (1600—1700). Bp., 2004. 185-194. 5 Fusor P.: A barokk pápaság i. m. 188—190. 6 Az igen kiterjedt nunciatúra-történeti kutatásokról jó áttekintő tanulmányok és bibliográfia: Kurie und Politik. Stand und Perspektiven der Nuntiaturberichtsforschung. Hrsg.: Alexander Koller. Tübingen, 1998. (Bibliothek des Deutschen Historischen Instituts in Rom 87.), a bibliográfia Alexander Koller és Peter Schmidt összeálk'tásában: uo. 413—493. A nunciusi jelentések kiadásáról és felhasználásáról számos módszertani tanulmány látott napvilágot, amelyek elősorolásától felment az idézett bibliográfia és Tusor Péter nagy 127
