Fábry Zoltán: Vigyázó szemmel – Fél évszázad kisebbségben

II SZIGORÚ SZEMMEL (1924-1934) - "új munka"-új veszély

pozni, dolgozni, vedeni, de ez az út: a fövő útja, a szükség útja, megváltó, emberi út. Mert: ez az útja szeretetnek, ez az útja embereknek, kik nem ettek mindennap. (Földes Sándor) (KORUNK, 1929) új munka" — új veszély Az ř/řtal egyszerre, egyidőben, „amikor a magyar írók arra gondoltak, hogy egy valóban egységes szellemi fronton álljanak fel harcolni az irodalom függetlenségéért" (Paál Ferenc, A Reggel, 91. sz.), megjelent az Üj Munka, mely a „világszemléleti szabadsággal, de függetlenül minden politikai tekintettől, az irodalom tiszta művelése érdekében létesült". Külsőleg szenzációs: sose volt mintalap; de belülről: élőhalottak köszöntik az olvasót. Stílusos modern koporsó: a polgári kultúra, az értelmiségi válság, a zavar, kétségbeesés és fölény, az élni akarás és a halálba fordulás szenzációs keveréke. Mi csak hálásak lehetünk, hogy megjelent, mert ez a lap iskolapéldája annak, hogy mit nem lehet, mit nem szabad ma csinálni. Ez a lap veszett fejszének a nyele. Dokumentuma a polgári kultúra haldoklásának, melyet már csak entellektüelek köldöknézése, gépfegyverek, kultúrreakciók és pápai bullák injekcióznak életre. A halál imponáló, de a haldoklás: dekadencia. Ez a lap, mely teljes őszintességgel a haldoklók lapjának nevezi magát (morituri te salutant), programjával, meztelen, hullafoltokat mutogató őszinteségével imponáló lett volna. Egyetlenegy kiáltás, egyetlenegy önmutogatás, mely után csak elnémulás jöhet. De mert a lezáró, a dokumentáló és leleplező gesztus helyett így, ilyen lehetetlenül akar tovább élni, ez a haldoklás a dekadencia perverzitása. Az élet, a tömeg, a milliók, a dolgozók és munkanélküliek kézzel-lábbal követelik az értük való, az ő lehetetlenségüket feloldó közös aktivitást, a tettet, a segítést, a harcot. 144 Korfelelős író egyre világosabban csak egyet tud és lát: az