Fábry Zoltán: Vigyázó szemmel – Fél évszázad kisebbségben

II SZIGORÚ SZEMMEL (1924-1934) - a mayerlingi tragédia- komédiája

ség. Csak hogy közönsége szenzációösztönét kielégítse: egy fél éven át a fentebbi ponyvatermékkel kiszorított minden mást a lapjából. Hogy itt a sajtónak irodalmi feladata is van, hogy itt egy szlovenszkói magyar irodalom nevű valami is van, és hogy művelői, tehetségek és értékek, itt élnek, éheznek, nyomorognak és elzüllenek, az nem okoz a K. Ű.-nak lelkiismeret-furdalást. A K. O. a kezében levő hatalommal rútul visszaélt. Elfelejti, hogy kötelessége épp az lett volna, hogy a közönséget felemelje, szoktassa, beletörje egy szebb, jobb, emberi nívóba. Ehelyett: felnyitotta az ízlésrontó irodalmi fertőzés zsilipjeit, és az irodalomhoz lassan-lassan hozzánevelődött közönséget újra a vurstlisbódékba csábította. És hiába jönnek majd írók becsületes értékű könyvekkel — azok a kutyának sem kellenek, a sarokban fognak porosodni, és egy szép napon lelkük kincseit, termő éjszakák embersikolyát — klozettpapirosnak fogják elhasználni. Klozettpapiros! Ugyanakkor a polgári jólét ünnepi asztalán ott fekszik az álarcba, könyvbe csalt ponyva: A mayerlingi titok. A K. 0. leszállt a közönség felületnívójához, mert így kívánja az üzlet. Büszkén hirdeti, „megyünk tovább a megkezdett úton". Igen: most már nincs megállás. Felpiszkálták a közönség szenzációéhségét, érzéktelenítették az igaz irodalom befogadására. A doppingolt ponyvaregények kívánásába lökött közönség újra ponyvát kíván, és jön is már egy új udvari regény: Az elátkozott élet. A szlovenszkói magyar írók egy kicsit megint várhatnak, amíg a K. Ű. kegyes lesz őket észrevenni... A K. Ű. a sarokba rúgta legelemibb missziós kötelességét. Hogy belső értéktelenségét elfeledtesse — figyelmet elterelőn —, az útszéli ripacskodás gesztusaival piszkolja azt a lapot, mely az itteni jövős irodalomnak zászlólobogtatás, hivalkodás nélküli, becsületes fóruma: a Kassai Naplót. A K. 0. üzleti harcot kezdett a K. N. ellen. És itt nyíltan, a felelősség és a jövőféltés becsületességével ki kell jelentenem: ezeket a támadásokat nem a Kassai Napló zsebe érzi meg, de az a 15—20 ember, aki hétről hétre odaküldi írását, hogy lassan, hittel felépíthesse a jövős irodalom házát. Aki ezt a törekvést elgáncsolja: az végeredményben a szlovenszkói magyar irodalmat sebzi halálra, mert a Kassai Napló négyévi irodalmi működése olyan tőke, mely identikus a szlovenszkói magyar toll értékével. Ezt a tőkét kikezdeni: egyet jelent ennek az irodalomnak s a missziós kötelességnek a felrúgásával. Amíg a K. 0. ezt az irodalmat ignorálja, amíg utálatos ripacskodásában rugdossa, addig feleletképp: a szlovensz-