Fábry Zoltán: Vigyázó szemmel – Fél évszázad kisebbségben

IV VIGYÁZÓ SZEMMEL - nincs elveszett poszt

rabb, legszomorúbb és legreálisabb alapokmánya. Megvan benne pontosan az ok — „S míg úrfajtánk egymást s a népet falta" —, és a végsorban ott az ítélettel felérő látlelet: „S elveszünk, mert elvesztettük magunkat". A magyar történelem halálos látleletek sorozata. De ez elveszejtő pontokon mindig horkanó dac, új élet kél, és fellebbező, változtató eredmény születik. Amikor Herder számláján leírta a magyarságot, feleletként megvalósult a reformkor és jött 1848—49. 1918 után négymillió magyar , került a szétszóródásba. Ilyen helyzetben az Ady-prognózis vagy öl, vagy feltámaszt. Űj, vigasztalanabb körülmények közt halni vagy rezignálni gyorsabban és könnyebben le het, de felriasztva és megedződve gyógyulni és megmaradni is: változni és változtatva példázni. Stirb und werde, halj, hogy élj: Goethe a mindenkori újjászületés varázsszavát árulta el. Ki gondolta volna, hogy egy kisebbség — mely eddig mindenütt az irredentizmus elkönyveltje volt — a mélyponton önmagánál több és más akar és tud lenni, és nagyobb cél felé nyújtózkodva a küldetés szóval próbál kacérkodni és birkózni?! Gábor Andor a régi beidegzettség rutinjával a kisebbségi ifjúságot még Adytól is féltette és irredentizmustól óvta, és elfelejtette, elejtette a lényeget, azt a sarkalatos tényt, hogy Adyban sorsdöntőn és sorsfordítón és immár elválaszthatatlanul találkozott a magyarság az emberrel, és ezzel e kapcsolat megtartó magatartásként emberséggé lényegült. Ady mentő csoda lehetett: amikor elvesztettük magunkat, újra megtaláltuk felfokozott, éltető magunkat: a magyart az űzött magyarságban és az embert az embertelenségben. A nagyobb közösség megmentő és megtartó tényezőnek bizonyult. A kisebbség eredendő és folyamatossági kritériuma: a légy hű önmagadhoz. Jelen esetben: a magyarságtudat; magyarságtudatunk igazát azonban az emberség közösségi mértéke biztosította és szavatolta. A légy hű önmagadhoz követelőn sürgette a kollektivitás próbáját. A kettősség léte vagy nemléte sorsdöntő genezis. Kölcsey egyszerre mondott hazát é s haladást, hazát é s emberséget. A magyar kisebbség is kétszeresen bizonyít és mindig kettősséget igazol: a hűség és vállalás, a felelősség és elkötelezettség itt mindig kétszeres: magyarságért és emberségért való, együtt és egyszerre. Nehezített talajon a nehezített magyarsághoz való ragaszkodás a nyelvhűség próbáját idézte; amikor aztán Magyarországon bűnök bűnévé vált a szocializmus, majd az antifasizmus, itt, a demokratikusabb 331