Fábry Zoltán: Vigyázó szemmel – Fél évszázad kisebbségben

IV VIGYÁZÓ SZEMMEL - ne sírj, kislány

most futottak igazában a maximumra. A valóság szinte kiprovokálta őket. De a magyarság — akárcsak Ady életében — még ekkor sem élt eléggé Adyval. És nem ált vele épp a legválságosabb időszakban — a német fasizmus csatlósává szegődött kurzus-Magyarországon —, amikor Ady sorai szinte önmaguktól kínálkoztak, tárulkoztak szemtépő paranccsá: el a német szolgamilitarizmustól: Csak porosz junker vetemedett mása, Ha lesz sírunk, hát sírunkat ez ássa. Csak így, ez elveszejtő karámon kívül, válhatott Ady költészete az embermagyarság újból élő és ható kinyilatkoztatásává: Soha — soha nem állok rabnak Őrjöngő népek közepébe, Nem állhat az, kinek a vágya: A népek és az Isten népe S a minden vágyak legszebb vágya: Ez a világ legyen világja, Ékes, vidám, aki, jaj, ésszel Embernek mert jönni s meréssel Szántja, gondolja el a Bolygót. Ha Magyarország nem élt váteszpotenciájának megfelelőn Adyval, hol volt, hol élt hát akkor Ady töretlen, megszakíthatatlan folyamatosságban? Bölöni György immár dokumentumerejűvé hitelesedett megállapítását kell idéznem, a kérdésre — „Hol keressük Adyt?" — adott feleletét: „Szlovenszkó ifjúságában, ahol még a legtisztábban él mint a nyugati magyar szellem, a magasságok felé törekvő emberi egyetemesség emléke, mint költői nagyság és írói forradalmiság." Igen, mi teljességében és egészében őriztük meg és éltük tovább Adyt. A szlovákiai magyarság örökségként, mindent átjáró elkötelezettséggé vállalja Adyt, úgy, ahogy ő várta, kívánta és mondotta: „Amit adtam, örökség s nem divat." Az „ember az embertelenségben" itt nálunk lett egy magatartás kiváltója és megtartója. Mi a kiteljesedett Adyval, a költőóriással, az emberség-kinyilatkoztatóval álltuk a harcot a fasizmussal szemben. Ö élt, védett és erősített minket. „Szlovákia szégyenteljes Karmasin—Mach-érájában, a maroknyi magyar népcsoport jól vizsgázott, és az 319