Fábry Zoltán: Vigyázó szemmel – Fél évszázad kisebbségben

IV VIGYÁZÓ SZEMMEL - ne sírj, kislány

bervoltom döntő alapélménye. A Kossuth rádióban épp e napokban idézték erre vonatkozó soraimat: „Ady, a nagy magányos, mély zárottsága, az imperializmus, a világháborúk korában megtalálta az ember helyét és nevét. Formulája, ember az embertelenségben: történelmi névadás volt. Egyszeri: felülmúlhatatlan, feledhetetlen és végérvényes. Vallom: e névadás nélkül vak, süket és néma maradtam volna. Amikor rádöbbentem kinyilatkoztató, összegező értelmére, ez lett az a varázsige, mely látóvá, hallóvá és beszélővé tett: a vox humana elkötelezettjévé. Adynak, a névadó költőnek köszönhetek mindent!" Én tehát a végén — a kiteljesedésnél — ragadtam meg, adaptáltam Adyt, hogy a fonalat most már visszafelé pergetve, rátaláljak a nagy magyar elkésettség, a magyar forradalmi muszáj összegező meghirdetőjére. Itt minden pontosan egybeesett. Csak aki békében lázadozott a magyar űri anomáliák ellen, kérhetett szót a világbűn, az imperializmus, a militarizmus ellen. Magyarország mindenki másnál jobban fizette meg urai háborús kalandjának az árát. Míg a főbűnös — Németország — gyarmatain kívül territoriálisán alig vesztett valamit, addig Magyarország egyharmadára csonkulva, állománya kétharmad részével lett szegényebb. Ady átka itt, a bűnösöket megnevezve telibe talált: Baljóslatú bús nép a magyar, Forradalomban élt s ránk hozták Gyógyítónak a Háborút, a Rémet Sírjukban is megátkozott gazok.. És az egészben az volt a legborzasztóbb, hogy a megmaradt országrész azok birtokában és irányítása alatt vegetált tovább, akik ezt az állapotot vakságukkal előidézték! A félfeudális Magyarország urai semmit sem tanultak: semmit sem okulva nem változhattak. Fokozottabban, kegyetlenebbül — véresebben — zsarolták a „bús koldusok Magyarországát", hogy a végén — népüket ágyútöltelékként újra feláldozva — megint betereljék az országot a német militarizmus — most már fasizmus — karámjába. Az Ady-ostorozta Tisza István angyal volt a Horthy— Gömbös—Prónay—Szálasi uralmi terrorhoz képest. Móricz Zsigmond nem véletlenül írta meg e korszak regényét A boldog ember címen. Hőse, Joó György a Horthy-érában tizennégy előtti „boldogságát" sírja vissza! Ady magyar 318 állapotokat vádló, ostorozó sirámai, forradalmi sürgetései