Fábry Zoltán: Vigyázó szemmel – Fél évszázad kisebbségben

I SZOMORÚ SZEMMEL (1920-1924) - tábori posta

34: az ezred száma. Sok ezer ember, sok nekiindult hajrá, sok végtelen megállás — és a század száma: 12 — az én századom: kevesebb ember, de ismertem mindegyiket, mindenki engem... Hajrá, hogy is volt, ki is volt? Földműves, földműves, földműves ... A föld. Abaúj, Borsod földje — vérré, hússá, lélekké formálva: élet! jó szag, földszag. Igaz erő: föld, igaz hang, hajnali harmat, esti nehéz lélegzés ... zene: föld, föld. És a mások földje, idegen föld, ahol meg kellett állni, erősen, bátran lábat vetni, ahol ágyútűzben krumplibarázdákhoz kellett hasalni, a földhöz, ahol olyan ellentétek tobzódtak ég és harmat között. Itt született meg a legerősebb zene: a disszonancia, a vágy! Túl az időn. A messzi, vágyott és védett röghöz — erő, vágy, zene. Túl az időn. Az idegen hatalmak hullámtöréséhez — féltett hangok: ima, hit, szeretet, otthon. Megint csak egy rövid szám: 107 vagy 644 — és egy kis magyarázat: tábori posta. Reszketős kezek, okuláré — fagyott, kemény kéz, mely nehezen húzza a sorokat egy bornyú hátlapján. Tábori posta. Öröm záloga, remények halálhírnöke. Minden — egy kis rózsaszínű lap. Jött és ment, ment és nem jött. Élet és halál. Felfokozott élet, szokott ünnepre emelt halál. Kottapapiros: apró fejek, zászlócskák, pontok és keresztek; csak olvasni kell, csak fület nyitni, hallgatni. Sután feljegyzett élet, hirtelen jött látások, káromlások és imák. És ha az eredőt meghúzzuk? Itt éppúgy, mint máshol. Valami, valami... roppant egységbe szökött. A végtelenig feszítve: élet. Élet: sorakozó. Jelszó: föld, jelhang: faj ... Es valahol megbomlott a zárt sor. Jelszó, jelhang jól működött. Végzet, sors, vagy mi volt? Ki tudja, ki ad feleletet? Ma romok hevernek. Magyarság. Bontom a kötést a kis rózsaszínű lapokról, gondos kezek kötését: piros, kék és fekete szalagok... Mennyi vágy, mennyi foszlány, mennyi por... és nézem a romokat. Anyai részről idegen vér is van bennem. Itt Abaúj csücskén van az én földem. Német szó: a mánták földje, de nagyapám atillában jár, és „nemzetőri kapitány" 48-ban, tehát unokája 8 éves korában már a Talpra magyart szavalja. Rozsnyói diákévek. Könyvek: ismeretlen világ, mindennap új és új felfedezés. A legnagyobb élmény: Dorian Gray. Már Nietzschénél tartok, de Aranytól csak a Toldit ismerem. Közvetlen tapasztalat a magyarságról, a népről? Or-