Fábry Zoltán: Vigyázó szemmel – Fél évszázad kisebbségben

II SZIGORÚ SZEMMEL (1924-1934) - magyar proletárdiktatúra

és Vatikánja, Moszkvának Kremlje, Budapestnek Dunája. Nem! Budapestnek — néhány kivételtől eltekintve — ordítóan lehetetlen szobrai vannak. Nincs más város, ahol a giccs, az ízléstelenség olyan szemérmetlen, buta pöffeszkedéssel, olyan kőbe fagyott hazug szentimentalizmussal élősködhetne, mint Budapesten. Ha egy műalkotás giccs, ízléstelenség, szentimentalizmus, akkor művészete — hamis. Tartalom és forma nem tud egybeolvadni, nem tud meggyőzni, nem tud hittetni, nem tud bizonyítani. Budapest kínosan művészietlen — tehát hazug — szobrai e napokban — pontosan március 21-én — egy új, kőbe faragott lehetetlenséggel szaporodtak. A vörös rém sárkányát fojtogató meztelen alak mellett egy olyan páncélos, pikkelyes, koronás és kardos Hungária áll, annyira művészietlenül, annyira erőszakoltan, hogy akinek egy kis művészi érzéke, egy kis ösztönös ízlése van, az kénytelen segítségért kiáltani. Minden eszme, minden mozgalom olyan emléket állít magának, amilyet megérdemel. A magyar ellenforradalomnak többre nem telik. Emlékszobra: a giccs, a szentimentalizmus, a középkor és hazugság ízléstelen keveréke. Halottait — mert a „vörös rémuralom" áldozatainak szobráról van szó — nem tudja a mába helyezni; egy múltélősködés, egy üres eszme elhullott katonáit csak múltterhelt pallossal, Hungáriával lehet kővé, lehet giccsé fagyasztani. A magyar proletárdiktatúrának — melyre ma, a 15. évfordulón emlékezünk — nincs, nem lehet szobra, hazugsága. A tömegbe futott mozgalom: élő emlék, fájdalmas, konok és nem felejtő. Itt nem kell pikkelyes páncéling: 1934-et írunk! Itt nem kell korona: az egyszerű sapka is megteszi. Nem kell pallos, mert ma a dolgozóknál ezt a múlt rekvizitumot már felváltotta egy más hatalom: a víz, a szén, a villany és a traktor munkahatalma. Budapesten kísértetek szobrait állítják. Jogosan és fájdalmasan felelőtlenül elfolyt magyar vérrel injekciózzák életre a maguk úri hatalmi türelmetlenségét és a magyar kommün hazug rémmeséjét. Hitlerék, akik tudták, hogy egyedül a germán szentekkel, Wotannal és az őserdővel semmit el nem érhetnek, ezt a rémmesét a kommunizmussal — gyilkosság, ölés, rablás, gyújtogatás — egy infernális, de imponáló hazugsággal az égő Reichstagnál melegítettek fel. A magyar ellenforradalomnak ebben a pillanatban meg kell elégednie a kőbe vésett hazugsággal. És ma páncélos és bosszút lihegő Hungária előtt szónokolnak és fogadkoznak azok, akik a leggyászosabb magyar időben csak a 48-as „muszkavezetők" 160 utódai, csak bojárlakájok voltak. Páncélos Hungáriát állí-