Fábry Zoltán: Vigyázó szemmel – Fél évszázad kisebbségben

II SZIGORÚ SZEMMEL (1924-1934) - "új munka"-új veszély

tatjuk: íme, ez az egyetlen út. Mi tudjuk, hogy lapunkra szükség van, hogy azt falat kenyérként várják, hogy az tömegszükséglet. Nekünk nem az a fontos, hogy X. Y. beérkezett író „szenzációsan mély" és „döbbenetes" írását hozzuk, nekünk az öröm, ha egy új proletár betűvető kopogtat, mert akkor tudjuk: ez a tömeg igazi hangja. És többet: hogy a tömegnek és nemcsak a tudás kiváltságosainak is van közölnivalója, hogy a tömeg él, gondolkozik, cselekszik, hogy van valami, lesz valami. Az Űj Munka írói nem tudják, hogy szükség van-e egyáltalán rájuk? Szvatkónak igaza van, amikor mint haldokló köszönti az olvasót: haldoklók járnak közöttünk, a polgári kultúra haldoklói, akik ebből a haldoklásból kultuszt csinálnak, szép temetést önmaguknak, osztályuknak gyönyörű koporsót: Űj Munkát. Aki entellektüel ma nem találta meg az utat, az egyetlen kiutat, az egyetlen szövetséget és jövőlehetőséget a proletariátus felé, az halott, az elveszett ember. És ezért halott ügy az egész Űj Munka, mely mint önleleplező dokumentum imponáló tett lett volna, ha végigcsinálja az öngyilkos gesztust, de mely tovább élve már csak hullamérget terjeszt és ezért — veszély. Ellenség. Ravasz ellenség, mely sose fog nyíltan fellépni, de amikor leírja ezt a mondatot: „Mit tudjuk mi, merre van az üdvösség útja, a fasizmusban, a bolsevizmusban, a fabianizmusban vagy a nemzetiszocializmusban", mi jól tudjuk, hogy mire gondol. Azzal, hogy a fasizmust egy kalap alá vonja a bolsevizmussal, elárulja, hogy mit tart a bolsevizmusról, mit tart az osztályharcról, mit tart a proletariátus élcsapatáról. Aki a Prágai Magyar Hírlapban a „fölháborodás elsöprő seregét" toborozza a Szovjetunió ellen, akinek Pilsudski követendő nemzeti hős, akinek Primo de Rivera „a munkásság életnívóját emelte" és „aki, tény, hogy a légynek sem ártott", akinek „világnézetekért harcolni sajnos nincs érkezése", az előttem hiába ravaszkodik, hogy nem tudja, merre van az üdvösség útja, és hiába mondja: „a meglévő társadalmi formák rosszak. A régit le kell bontani, az újat keresni". Tiszta bort a pohárba, Szvatkó Pál! Mert itt nem „nüánszkülönbségekről" van szó, de lényeges és életet, halált jelentő különbségekről. Tessék rombolni a régit! De amíg a PMHban a régi kereteknek falaznak, nem lehet az Ü

j Munkában az „új"-ról álmodozni. Vagy-vagy. És ha már az „új"-ról van szó, akkor ne ravaszkodjunk megint Nemtudomka módjára. Az „új" útja ki van jelölve, az újra már példák vannak, a proletariátus már félig meg is nyerte a csatát, mert az 10*