Fábry Zoltán: Vigyázó szemmel – Fél évszázad kisebbségben
II SZIGORÚ SZEMMEL (1924-1934) - bartalis
Bartalis leborul és imádkozik, együtt a kedvesével. Ez a vers talán azért lóg itt a falon, mert én nem tudom sem az egyiket, sem a másikat. Bartalisnál ugyanakkor jajongó és hozsannázó himnuszok és napfényes, zölden remegő idillek születnek csendben, csenddel, csendért: ,,A megváltók csendes énekével megyek az éjbe." Bartalis költő. És anynyira erősen, oly embert zengő húrokon, hogy minden hozzáadás és minden kisebbítés nélkül megállhat egyedül, elszigetelten, külön magyar példának és önmagát teljesen kifejező emberként: Bartalis — Bartalisként. Őszintének kell lennem. A Bartalis-versek olvasásának öröme nem volt teljes. A belém rekedt impotens költő (mert mi más a kritikus?), aki mindent jobbnak akar (nem jobban tudni, de jobbnak tudni), itt sem találja meg azt, amit minden feltétlen értéknél keres: a maradék nélküli megoldást. A hibás talán a — könyv. Tessitori Nóra asszony testvérhimnusza után az ember nem azt kapja, amit várt. Bartalis első volt forradalmisága ma már elkésetten kisebb expanzitással hat, és annak idején sem lehetett volna perdöntő jelentőségű. Ma sok olyan vers van köztük, ami gyengíti az összhangot. Ez nemcsak a korai versekre vonatkozik: ez a hiba végigvonul az egész könyvön. Válogatni kellett volna: a csakugyan Bartalis-verseket elkülöníteni az átlagversektől. Az így redukált kötet hatásban és értékben igazabb lett volna, mint a versek vegyes értékű összessége. Az összesség eredője így is biztos monotóniával lükteti a ritmikátlan ritmus lényegét: az emberi ősegyszerűség monumentalitását és veszélyét: a kisiklást, a szentimentális érzés hamis vágányba zökkenését. Bartalis: reggelt énekel, déli izzást, árnyékot, földet, virágot, alkonyt, csillagos eget, patakot, tavaszt. Fűzfapoéták emlé'kkönyvpoézise — kívülről. Aztán megdöbben az ember: érzés, líra, de kőkeményen. És véres koppanással hull a földre a szív, a szó, a dal. Szülés. Valami elhagyta a testet. Bartalisból kihullt egy szó és — ez történik: Leszáll a sötét és megvonaglik, egy szív Leszáll a sötét és felzokog egy álom. Elindul egy aranymáglya és elrebben egy álom Elindul egy aranymáglya és egy barna nyak elvesz szem elől. Im, én beszéltem, im, te beszéltél. Im, én vesztettem, te vesztettél. Im, én megállok és csak sírok. 118 lm, te megállsz és csak sírsz.