Fábry Zoltán: Vigyázó szemmel – Fél évszázad kisebbségben

II SZIGORÚ SZEMMEL (1924-1934) - korlátok és korlátok ellen

ni, hogy csakugyan elhiggyék a vádlott védőbeszédét. Kell, hogy más is szóljon, elsősorban Tamás Mihálynak van szüksége erre. Kell, hogy tudja és érezze: korlátok és korlátoltságok elleni harcában nem áll egyedül. Kell valami: a szolidaritás, az egy célúak bizonyító és tanúskodó kórusa, hogy Tamás Mihály erős maradjon, megmaradjon, most már teljesen a miénk maradjon. Tehát: akit nem vesznek le a lábáról kicsinyes társadalmi butaságok és szervezett önzések, álarcok és kényelmes polgári célok, de aki most már tudatosan ezek ellen küzd, hogy az érdekkorlátokkal kisemmizett értékek és emberségek jogot kapjanak az uzsorázott életből. Kell szólni, és Tamás Mihállyal kezet szorítani, mert mindig öröm, ha a nyáj kirúgja a közéjük nem tartozót, és öröm látni, hogy ez a rúgás embert ébreszt, aki magára eszmél, missziójára: küzdeni és harcban kíméletlenül küzdeni a korlátok és korlátoltságok ellen. Ki hitte volna, hogy a Szép Angéla háza legyen az alkalom erre a ruszinszkói forradalomra? Lapjaink korlátoltságát és kicsinyes szempontjait egyébként nagyszerűen demonstrálja az a tény, hogy ezt a nagyszerű kisregényt nem merték lehozni. Amikor minden kis tintanyalónak szabad az út és a honorárium, akkor egy Tamás Mihálynak házalnia kell?! Ö, szlovenszkói magyar irodalom! Miért volt az egész lárma? És miért lett belőle politikai harc, sőt vallásháború Szép Angéla dacára? Az emberek nem bírják el az őszinteséget, nem bírják megérteni az új irodalom lényegét: a meztelen őszinteséget. Az író joga és kötelessége, hogy a saját és mások életét úgy teremtse újra, hogy az teljes igazság legyen. Az író nem kímélheti magát, és nem kímélheti az életet. Ennél a követelésnél nincs álarc, csak gyónás: igazság mutogatása — másoknak, mások okulására. Az író kell, hogy magasabb emberi értékű legyen, hogy egyáltalán emberi érték legyen, különben csak művész és semmi más. Az új élet az embert követeli elsősorban az íróban: a teljes, megváltó őszinteséget. Az emberek a társadalmi berendezések szentsége révén, a beléjük nevelt korlátoltság folytán nem bírják és nem vállalják (minden rangú és rendű Korláthok gondoskodnak róla, hogy ne vállalhassák) ugyanakkora lelki erővel és meztelenséggel az író tettes őszinteségét — felriadnak és álarcot rántanak, de az író embersége és akarata mellett kicsinyes polgári mentalitásuk egyszerre semmivé foszlik: hazugság lesz. Ezt utóvégre meg lehet érteni, és ez az önkéntelen fügefalevél-kapkodás nem bűn, csak a nevelés és a lehetetlen társadalmi berendezés folyomá- 115 8*