Szalatnay Rezső: Van menekvés (Bratislava. Slovenská Grafia, 1932)

Irodalmi notesz - Ady Endre (1877-1927)

Petőfi Sándor mellett harmadiknak, új nagyobbnak. A késő Adyról van itt szó, akiben feltámadtak a magyar faj legősibb álmai, ezeréves humuszunk metafizikája, a legtisztább európai vox humánum. Innen van, hogy a magyarsága determinálta Ady ma Európa kétségtelenül legnagyobb lírikusa, kult úrfölényünk bizonyítéka és átka. Mikor Ady Párist járta, csukott fiakkerben futott végig az Álom-város boulevardjain, alvó csók-paloták között, akkor még csak sejtelem-ösvények vezették a Bakonyhoz, a falujához, ahonnan jött és ahová visszatért — ma. El kellett jönnie a prófétai beteljesülésnek, hogy láthatóvá váljék a magyar mező fölött az ő megcsúfolt, megköpdösött ős szépségű arca. Most rajta itatódik át az élet... De előbb rágyújtották házaira a világháborút. De előbb megkínozták hallatlan tortúrával. Immár elérte az Élet ormát! Most onnan kiált felénk. A „Halottak élén" és az „Utolsó hajók" a konstruktív forradalom ránkmaradt legnagyobb öröksége. Itt az önmagához visszahulló magyar megújhodás energiái hullámzanak. Az individualista Ady nietzschei álarca porba sújtva hever, itt teljes az ő szíve és egyenes az ő útja. Szívében ott van a magyar falu, a városi munkás és a rongyosok legrongyosabbika : az elvérzett magyar középosztály. A falu bévíil viselésé vei lett jövőtdöngetőbb az Ady harca. Elhagyta a rímek haszontalan faragását, széttörte a magyar vers jambikus bilincseit, megalkotta az új magyar verset, meztelenre vetkőztette a mondanivalót, újat és természeteset, egészségeset és szépet és nagyot hozott az irodalomba. Tartalomban pedig utat tört magának a közösséghez: a fajhoz, ösztönös valami volt ez, igazibb a fegyvercsörgető forra85