Szalatnay Rezső: Van menekvés (Bratislava. Slovenská Grafia, 1932)

Előszó

Ezerkilencszázhuszonhét november huszonegye­dikén délután, körülbelül négy órakor, izgatottan siettem a pozsonyi egyetemi internátus Pray-uccai fabarakkjából a Duna-uccába: Balogh Edgár laká­sára. öt perccel előbb piciny, cellaszámba menő diák­szobámban egy cikket fejeztem be, mely most nyar­galt velem az őszi szélben a barátom szobája felé. ő ugyanolyan izgatottan várt reám. Olvasd, olvasd már — mondotta, amint beléptem. És én el kezdtem olvasni néki a cikket, amit Ady Endréről írtam, a költő ötvenedik születésnapja alkalmából. Mikor a vé­gére értem, mikor csillogó szemmel, tiszta homlok­kal elolvastam az utolsó sort: „Ady meghalt és az ő magyar revolúciója magyar evolúció lett az új ma­gyar ifjúság arcán" — megöleltük egymást Edgár­ral. Borzongott bennünk valami nagy dolgok láza már akkor, nemcsak kettőnkben, de egy csomó fiatalem­berben Pozsonyban, Prágában, Brünnben, Érsekúj­várt és másutt is. A Szent György Kör ülésein, a po­zsonyi Toldi-kör relikviás szobáiban, ahol öreg urak kártyáztak és szivaroztak, egyre harapósabb hangu­lat lett úrrá a tagok között. Nyilvánvalóvá vált, hogy a baloldaliak kivonúlnak belőle. Lassú folyamat foko­zatos útja volt ez, mely kiindulópontjává lett a szlo­venszkói magyar ifjúság generációs mozgalmának s hullámaival elérte és egymásbakapcsolta, a magyar nyelvterület lényeges fiatalságát. Arról volt szó, hogy kiszorúlván őszinte véleményünkkel a hivatalos kisebbségi sajtóból, a diákújságon kívül is talál­junk helyet a magunk számára. Véletlenül akkor volt ilyen lap Pozsonyban. A Magyar Újság. Annak a gaz­dájánál ép akkor jelent meg Balogh Edgár, mikor a nemfizetett szerkesztők faképnél hagyták őt. A laptulajdonos hajlandó volt a destruktív cikkeket 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom