Szalatnay Rezső: Van menekvés (Bratislava. Slovenská Grafia, 1932)

Egy nemzedék arca és harca - A krizantém nevében

a nyugati szellemi árút szállítsa ide. A hazai kultúrák érthetetlen esecsemősége még mindig (s a mai kultúrfilozófia tézisei szerint pláne) abban keresendő, hogy nem tudtak a szállított francia, német, angol, spanyol, olasz szellemiséggel s kultúrával szemben megküzdeni, önállóságra szert tenni. Azért a középeurópai, jobban mondva középkeleteurópai kisnépek kultúrája még ma is oly torzos, oly egységtelen, mert nem tudta magát definiálni. Pedig hogy ostala j a, mondanivalója van, azt ép a legjobban élő része: a zenéje és lírája mutatja. Mindenki megérti, hogy a kultúra és civilizáció két dolog; hogy a mikroszkóp és Kodály Psalmus Hungaricusa között a differenciálódási vonalat egy népdarab, egy táj s egy történelem lelke adja. Az a lélek, amely ma, a gépcivilizáció standard-korában a jövő alkotó erőegységeit tartogatja. Nem akarunk géppé válni, nem lehetséges a kontinensek közös szellemi uniformisa. Ez ellen lázad és sikolt ma szűk ketrecében, éhhalállal is küzdve, minden kisnép szellemisége, alkotniakaró öntudata. Követei nyitottszemű és átértékelő generációival a maga jussát az új európai kultúra kiépítésénél. De vájjon követelni fogja-e azt a társadalmi és gazdasági előfeltételt is, amelyen az orosz épül? Nem oly érthetetlen tehát, hogy mi mostanában igen őszintén érzünk a messzi kelettel, amelyben a kalmükök, a tatárok, de még a csuvasok is most kezdenek önálló szellemi életet élni, nép lenni a népek testvéri közösségében. Mert a szocializmus felszabadítja a kultúrát akármilyen kicsiny is, lézengő és ázsiai. Ez a Krizantém hivatása és igazsága. Szimbólum ő egy középeurópai nyomor hullámai fölött és elnyomottak éneke a vihar előtt. 73