Szalatnay Rezső: Van menekvés (Bratislava. Slovenská Grafia, 1932)

Egy nemzedék arca és harca - Sarlósok és emigránsok

Balogh Edgár egész cikkéből kitűnik, hogy ez az írás teljesen önkényes s egy ember magánügye, amellyel a mozgalom semmiképen sem azonosíthatja s nem is azonosítja magát. A Sarló nem egyéni vál­lalkozás s ilyen és ehhez hasonló témákat nem lehet letárgyalni azon a módon, ahogy Balogh Edgár tö­kéletesen politikai és taktikai attitűdben teszi ezt. Nyilvánvaló, hogy a sarlósok és az emigránsok kö­(zött a generációs különbségen kívül a kisebbségi élmény is határozó, de tény, hogy az emigráció számbajövő tagjai, akik nem adják el magukat sem pénzért, sem a szenilisség tudatalattiságából, látják és tudják a magyar kisebbség útját a valóság szo­ciális képlete felé. Hisz ezt a kisebbségi meglátást és Önélményt a sarlósoknál is a magyar emigráció tudatosította s vitte át az érzelem szocializmusából az értelem szocializmusába, az a szocialista és szocio­lógiai-szerepű emigráció tette ezt, amely az Ady, Móricz, Szabó Dezső elsődleges lírai harangjátéka után, magyar táj víziók és az etnográfiai szocializ­mus után: okfejtő, analizáló és rámutató nevelést végzett itt, igaz, kevesebb pátosszal és nagyobb sze­rénységgel, de a bensőkben érő és boncoló nyugta­lansággal. A forradalom írásait nem vállalták sar­lósok, hanem a forradalom írásai tették a szent­györgy-körista főiskolás cserkészeket mai sarlósok­ká, valamivé, ami ma remény és építő erő a ma­gvarságdarabok generációs frontjain. Dísztelen volna letagadni ezt s Balogh Edgár rosszul tette, hogy nem fejtette ki tisztán és precízebb formában mon­danivalójának ezt a részét, mert ez a rész természet­szerűleg dönti meg a másikat, amelyet az emigrá­cióra varr. Nekem sem kötelességem, sem felhívá­som arra, hogy apológiát írjak az emigránsok dol­52

Next

/
Oldalképek
Tartalom