Szalatnay Rezső: Van menekvés (Bratislava. Slovenská Grafia, 1932)

Egy nemzedék arca és harca - Sarlósok és emigránsok

a folytatás megint csak kisugárzása annak az alkotó erőnek, amit magukkal hoztak s ami a diaszpóra napjaiban meghatványozódott. Lehet szó ma a magyar emigráció bomlásáról, hisz rettenetesen egységtelenül vannak az emigránsok, lehet szó egy önkéntelen kiszolgáltatottságról is, de mindenképen az objektivitás kötelessége leszögezni azt, hogy az emigráció vezértábora és elv-tornya nem állott soha reakciós szolgálatba s ha az egész nem is fejlődött tovább, mint egyesek, megmaradt a maga 1918-as vonalán. Igen : rossz és helytelen, hogy a mai magyar emigráció nem törődik annyira a kisebbségi magyar dolgokkal, mint ahogy törődött évekkel ezelőtt, hogy nem talál utat magának és nem adja oda erőit abba a harcba, amelyik itt folyik egy kisebbségi magyar élet kiteljesítéséért és missziójáért. De tudjuk ennek okait. Ezek az okok merő fizikai lehetőségeken múlnak. Ám hogyan kerülnek az emigránsok Balogh Edgár vádja alá? A Sarló vezetője, aki újabban politikai nyilatkozattételekbe sodorja a szemináriumok tudományos mezőiről lassan felszálló ködöket és gőzöket, megállapítja a cikkében, hogy a haladó ifjúság elvállalta a magyar forradalom írásait s ezekért az írásokért viselte a magyar haladásnak kijáró ütlegeket is. De: „az emigrációval kimondott határozottsággal nem kívánja az együttműködést". Miért? Azért, mert: „addig nem lehet hozzájuk közünk, amíg észre nem veszik az emberi haladás nagy erőforrásait a világháború utáni Keleteurópában és szenilis kihasználhatóságukban a kisebbségi magyar intelligenciát elszöktetik az itteni problémák érzékelése, az itteni progresszív felsorakozás elől." 4* 51